Frissítve:

Bostoni robbantás – Obama: terrorcselekmény történt

Washington, 2013. április 16., kedd (MTI) – A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrortámadásként kezeli a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantásos merényletet, mert minden pokolgéppel elkövetett támadás annak számít – jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök.

hiba beküldése

Obama elmondta: az amerikai hatóságok még mindig nem tudják, hogy ki lehet felelős a támadásért és hogy mi lehetett annak indítéka, de ismételten hangsúlyozta, hogy a vétkest vagy vétkeseket felelősségre fogják vonni.

Az amerikai elnök “förtelmes és gyáva” cselekedetnek nevezte a bostoni kettős pokolgépes támadást, amelynek célpontjai civilek voltak. Elmondta, hogy nemzetbiztonsági kabinetjének tagjai tájékoztatták őt a nyomozás állásáról.

“Amit még mindig nem tudunk, az az, hogy ki követte el ezt a cselekményt és milyen célból, hogy azt egy külföldi vagy hazai terrorszervezet hajtotta-e végre, vagy az egy rossz szándékú egyén cselekedete volt-e” – hangoztatta Barack Obama.

Az elnök a bostoni bombarobbantások utáni első, hétfőn elhangzott nyilatkozatában még tartózkodott attól, hogy terrorcselekménynek minősítse az ügyet.

Obama elnök kedden elrendelte, hogy a bostoni merénylet áldozatai előtti tiszteletadás jeleként a Fehér Házon, valamint minden szövetségi középületen, külképviseleten, katonai bázison és hadihajón eresszék félárbocra az ország zászlaját. A rendelet szombat napnyugtáig érvényes.

A kormány tagjai közül az elnököt megelőzően, kedden Chuck Hagel védelmi miniszter minősítette “kegyetlen terrorcselekménynek” a bostoni robbantásokat.

A merénylet következtében a kedd délelőtti hivatalos tájékoztatás szerint hárman vesztették életüket és 176-an szenvedtek sérüléseket. 17 sebesült állapota továbbra is válságos. A robbantások miatt eddig senkit sem tartóztattak le.

A hatóságok a merénylethez felhasznált két pokolgép kivételével más robbanószerkezet nem találtak. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) nincsen tudomása további fenyegetésről.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Újabb ügyfelet veszített a TomTom, tovább gyengült a részvénye
Amszterdam - Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredménye ellenére több mint tíz százalékot veszített a [...] tovább »
Viggo Mortensen rendezőként debütál
Los Angeles - Viggo Mortensen dán-amerikai színész lesz a főszereplője és a rendezője is a Fallen című családi [...] tovább »
Európai dohánytermesztők: világszerte tovább csökken a cigarettatermelés
Brüsszel - Az elmúlt öt évhez hasonlóan 2017-ben is tovább csökkent a világ cigarettatermelése: a csúcsot [...] tovább »
Liberman katonai csapással fenyegette meg a Hamászt
Jeruzsálem - Súlyos katonai csapással fenyegette meg az izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetet uraló [...] tovább »
Terrorizmus – Őrizetbe vettek hat embert a márciusi dél-franciaországi túszdráma miatt
Párizs - Őrizetbe vettek kedden hat embert a francia hatóságok a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben [...] tovább »
Házkutatást tartottak a francia radikális baloldal székhelyén
Párizs - Házkutatást tartottak kedden a francia hatóságok Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újabb remek hétvégét zártak a kardvívók
Debrecen - Két versenyhelyszínen szerepeltek a TFSE és az Interfencing kardvívói. tovább »
Most már jöhet a baba!
Debrecen - Az IFBB-világbajnok bikinimodell elmondta, egy időre most felhagy a versenyzéssel. tovább »
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Krueger letette az állampolgársági esküt
Budapest - John-Henry Krueger kedden letette az állampolgársági esküt, így minden akadály elhárult az elől, hogy [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Spanyol ellenfelet kapott az OSC a negyeddöntőben
Budapest - Az A-Híd OSC Újbuda a spanyol CN Terrassa együttesével találkozik a férfi vízilabda Eurokupa [...] tovább »
Extrém sportversenyt rendeznek egy börzsönyi bányában
Budapest - Egy vulkáni bányában kialakított pályán rendeznek extrém sportversenyt november elején a Börzsöny [...] tovább »
Vonzó kedvezmények a Loki-hétvégékre!
Debrecen - Az előző idényhez hasonlóan az új bajnoki szezonban is érvényesek a kedvezmények a DVSC bérletesek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása