2012.08.6 13:45; Frissítve: 2012.08.6 13:45


Bőrspraytől gyorsan gyógyul a lábszárfekély

London, 2012. augusztus 6., hétfő (MTI) – Egy-egy réteg bőrsejttel vonja be a sebet az a spray, amellyel amerikai és kanadai kutatók jó eredményt értek el lábszárfekélyek gyógyításában.

A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett tanulmányba 228 embert vontak be, akik mindegyikének nyílt, hónapok óta fennálló lábszárfekélye volt. A klinikai próba eredménye szerint a bőrspray segítségével nagyobb eséllyel és gyorsabban gyógyultak a sebek.

A lábszárfekélyeket nehéz kezelni, a leggyakrabban alkalmazott kompressziós kötésekkel hat hónap leforgása alatt a fekélyeknek csak 70 százaléka gyógyul.

A tesztben alkalmazott spray adományozott bőrsejteket tartalmazott, valamint véralvadási fehérjéket. A legjobb eredményt azoknál érték el, akiknek fekélyét 14 naponta fújták be a bőrsprayvel.

A sebek mérete már az első kezelés után csökkenni kezdett, és három hónap elteltével a páciensek 70 százaléka gyógyult volt, amikorra a más kezelésben részesülteknek csak 46 százaléka gyógyult meg – idézte a tanulmányt a BBC hírportálja.

MTI

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2