Frissítve:

„Boldog születésnapot Magyarország.”

Miskolcon egy nappal korábban, augusztus 19-én kezdődtek a megemlékezések Szent István Király ünnepére. Vasárnap délelőtt a Szent István szobornál dr. Simon Gábor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet.

A közgyűlési pártok képviselői, polgárőrök, civil egyesületek megkoszorúzták a Szent István szobrot.
Dr. Simon Gábor beszédében hangsúlyozta: ezer évvel az államalapítás után Magyarország, mint európai állam születik újjá. Hazánk 17 éve független, szabad köztársaság – mondta –, most pedig erős és gyarapodó országgá is válhat. Az országgyűlési képviselő kiemelte azokat a fejlesztéseket, amelyek mérföldkövei lesznek a megújjuló Magyarországnak.
A reformok előtt azonban le kell számolni a mutyi Magyarországgal – fogalmazott az országgyűlési képviselő. Az új ország ugyanis – tette hozzá – az egyensúlyra, reformokra, fejlesztésre épül. Hazánk európai magyar államként újjászületik, és rajtunk múlik, hogy milyen lesz – hangsúlyozta.
Ünnepi beszédében elmondta azt is, hogy augusztus 20-a hazánk születésnapja, majd ezekkel a szavakkal zárta a megemlékezést: „Boldog születésnapot Magyarország.”

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Augusztus 20. – Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték
Budapest - A hőség ellenére sokan vettek részt az állami és a helyi ünnepi programokon augusztus 20-án. [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Könyvtárnyitás Miskolcon
Miskolc - A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében folyó felújítási [...] tovább »
Fülfájáshoz elég egy perc a kereszthuzatban
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A legnagyobb kánikulában is könnyen meghűlhetünk. tovább »
Gyermekpszichiátria épül Miskolcon a kicsiknek
Miskolc - A tizenöt ágyas fekvőbeteg osztályon 18 éves korig gyógyítják majd a betegeket. tovább »
Gazdit keresünk
Miskolc - Kisállat oldalunkon minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra váró/vágyó kutyust, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
WTA-világbajnokság – A Babos, Mladenovic páros biztosította részvételét
Budapest - A Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros biztosította részvételét a női teniszezők [...] tovább »
Finn edző irányítja a magyar női jégkorong-válogatottat
Budapest - A finn Jari Risku lett a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Balogh Norbert a ciprusi APOEL csapatához igazolhat
Nicosia/Palermo - Balogh Norbert, az olasz másodosztályú Palermo labdarúgója a ciprusi APOEL csapatához igazolhat. tovább »
Karneváli salakszórás Debrecenben
Debrecen - A sok előzéssel és bukással tarkított 43. Debrecen Nagydíjat az orosz Viktor Kulakov nyerte. tovább »
Nemzetek Ligája – A horvátok 17 vb-ezüstérmessel készülnek
Zágráb - A horvát labdarúgó-válogatott 17 világbajnoki ezüstérmes játékossal készül a Nemzetek Ligája [...] tovább »
MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás
Budapest - Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása