Frissítve:

BM-tender szállodai rendezvényszervezésre és cateringre

Budapest, 2013. augusztus 26., hétfő (MTI) – A Belügyminisztérium (BM) legfeljebb nettó 311 millió forint keretösszeggel nyílt közbeszerzést írt ki szállodai rendezvényszervezésre és catering szolgáltatásra – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

hiba beküldése

A kért szolgáltatás a tárca hatáskörébe tartozó uniós fejlesztésekhez kapcsolódik. Ide tartozik például a rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése és az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító, településrendezési tervek digitalizálása is.

A teljes keretösszeg két részből áll, az első rész a rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatás, amelynek a keretösszege legfeljebb nettó 232 millió forint lehet. A második rész a catering szolgáltatás, maximum nettó 79 millió forint értékben.

A nyertes ajánlattevő a szolgáltatásokat a pénzügyi keret kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés megkötésétől számított 32 hónapig teljesíti.

Nem tehet ajánlatot az a társaság, amely a megelőző három üzleti évben, az első részben szereplő szolgáltatásokból nem tett szert legalább nettó 90 millió forint árbevételre. A második résznél nettó 40 millió forintos forgalom a követelmény, az utóbbi három évben, összesen.

Az utóbbi három évből referenciákat is fel kell mutatni. Így legalább 5 darab rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatási referenciát kell igazolni, összesen legalább nettó 60 millió forint értékben. A catering szolgáltatásoknál 4 referencia a feltétel az utóbbi három évből, ezek összértékének el kell érnie a nettó 10 millió forintot.

Az ajánlatok beadási határideje október 1. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az ajánlatkérő az ár-megajánlásokat arányosítja egymáshoz.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása