Frissítve:

Blue Sharks – Ötperces kosárcsenden ment el az első meccs

Blue Sharks – Ötperces kosárcsenden ment el az első meccs © Archív fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A nyíregyházi kosárlabdacsapat kikapott Veszprémben az elődöntő első mérkőzésén.

hiba beküldése

Az NB I./B elődöntőjének első, veszprémi meccsén a kisebb sérüléssel bajlódó Bus Iván helyett Czinger Zoltán kezdett, ez a felállás azonban nem működhetett sokáig, a center ugyanis a második percben rosszul lépett és megsérült. Később az irányító is lebicegett a pályáról, de ő még vissza tudott térni és a vendégcsapatban a legjobb összteljesítményt nyújtotta.

Bus sérülésénél kilenc ponttal vezetett a Veszprém, amely sokáig nem tudott igazán nagy előny kiépíteni. A nyíregyháziak változatos támadójátékkal és elsősorban Michael Harmon szerepvállalásával ragadtak az ellenfelükre. A bakonyiak egy idő után aztán szerzett labdákkal és jobb lepattanózással növelték a sokáig hat pont körüli különbséget.

A Cápák a nagyszünet után elöl és hátul is beragadtak kissé, Siska János gyors időkérése hatott, csapata 16 pontról kezdett el zárkózni, rengeteg büntetőt harcolt ki, amiket jó százalékkal értékesített.

A záró etapot agresszív védekezéssel és 10-0-val indította a Veszprém (öt percig nem dobott pontot a Blue Sharks), ezzel el is döntötte a mérkőzést. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc második mérkőzését vasárnap, a Continental Arénában rendezik. MK

Kosárlabda: Férfi NB I./B, Piros-csoport

Elődöntő, első mérkőzés

Veszprém-Nyíregyháza Blue Sharks 82-76 (27-21, 17-12, 18-25, 20-18)

Veszprém, v.: Boros, Nagy, Györfy.

Blue Sharks: Harmon 19/9, Fazekas 10/6, Bazsó 5, Tóth 6, Czinger. Csere: Bus 18/3, Sitku M. 3, Czura 13/3, Oláh, Mokánszki 2. Vezetőedző: Siska János.



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása