Frissítve:

BKK: hétfőtől módosított útvonalon közlekednek a 2-es villamospótló buszok

Budapest, 2013. június 2., vasárnap (MTI) – A Kossuth tér átépítése miatt hétfőtől a 2V villamospótló autóbuszok a téren áthaladó villamospálya átépítésének befejezéséig új útvonalon, a Széchenyi rakpart (Kossuth Lajos tér) és a Nyugati pályaudvar között, a Jászai Mari teret nem érintve közlekednek, változatlan gyakorisággal – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel vasárnap.

hiba beküldése

Közleményük szerint a Nyugati pályaudvarnál kedvező átszállási lehetőség van az M3-as metróra.

Aki az Újlipótvárosból érkezik, illetve Buda felől a 4-es vagy a 6-os villamosról szeretne átszállni a 2V villamospótló autóbuszra, a Jászai Mari térről a Honvéd utcához, a 15-ös busz megállójához (a Honvéd utcában a Szent István körút keresztezése után) kell elsétálnia.

A rekonstrukció ideje alatt továbbra is rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között járnak a 2-es villamosok.

A Nyugati pályaudvar irányában a 2V villamospótló autóbuszok a Széchenyi rakpart – Steindl Imre utca – Nádor utca – Vértanúk tere – Báthory utca – Szemere utca – Szent István körút – Nyugati pályaudvar útvonalon közlekednek.

A Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) irányában a 2V villamospótló autóbuszok a Nyugati pályaudvar – Szent István körút – Hegedűs Gyula utca – Katona József utca – Pannónia utca – Honvéd utca – Báthory utca – Vértanúk tere – Nádor utca – Zoltán utca – Széchenyi rakpart (Kossuth Lajos tér) útvonalon haladnak.

Hétfőtől a 15-ös, 115-ös autóbuszok is módosított útvonalon közlekednek, ezért a buszokra a Kossuth Lajos tér (Vértanúk tere) metrópótló megállójában is fel lehet szállni.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kecskés Attila lett Kázsmárk polgármestere
Kázsmárk - Kecskés Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a vasárnap megtartott [...] tovább »
Hüllő érkezik a lakásunkba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Alapos felkészülést igényel egy hüllő fogadása és hosszú távú tartása. tovább »
Videó: Nagyot robbant az új Majka-bomba!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ezúttal Horváth Tamás közreműködésével döntögeti a nézettségi [...] tovább »
Olvasói levél: Kiránduljunk Szentlélekre!
Debrecen - Jó a miskolciaknak! Fél óra alatt, tömegközlekedési eszközön egy nagyváros szmogos belsejéből a [...] tovább »
Szülői felelősség a pályaválasztásban
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szülők 90 százaléka a gyermek képességeinek megfelelő iskolát gondolja [...] tovább »
A jó nyelvtanuló app játékosan ösztönöz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A Drops lett az idei év legjobb alkalmazása a Google szerint. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása