Frissítve:

Biztonságpolitikai szakértő: a szögesdrót is megoldás lehet

Biztonságpolitikai szakértő: a szögesdrót is megoldás lehet Biztonságpolitikai szakértő: a szögesdrót is megoldás lehet
Budapest, 2015. június 8., hétfő (MTI) – A határon felhúzott szögesdrót is jelenthet egyfajta megoldást a menekültáradat megfékezésére – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A szakember annak kapcsán nyilatkozott a televíziónak, hogy sajtóhírek szerint vizsgálják, “hogyan, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát, amely a délről és keletről Európába igyekvő menekültek és migránsok bevett útvonalának egyik legfontosabb állomása”.

Nógrádi György közölte: amióta a bolgár-török határon felhúzták a szögesdrótkerítést, radikálisan csökkent a Törökország felől a bevándorlás Bulgáriába, vagyis az Európai Unió területére. Megjegyezte: nem véletlenül az egyik legfontosabb kérdés a G7 bajorországi tanácskozásán a bevándorlás; most először mondták ki, hogy a bevándorlás megállítása érdekében rendet kell tenni végre Líbiában. Emlékeztetett arra, csak az elmúlt hétvégén 6 ezer embert mentettek ki a Földközi-tengerből, illetve 450-500 ezer ember vár arra Líbiában, hogy átvigyék Európába. Ezzel a tömeggel az Európai Unió már nem tud mit kezdeni – mondta Nógrádi György.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Metál zenére csápoló bogár az internet új sztárja
Augusztus 7-én töltötték fel a videót magyar fiatalok az internetre, azóta 12 millión látták. tovább »
MNB: a devizahitelesek ezer milliárd forintot nyertek a forintosításon
Budapest - A devizahitelesek terhei ezer milliárd forinttal csökkentek a forintosítás által - mondta Palotai [...] tovább »
Mezítláb az esőben
Remek érzékkel a nyár legmelegebb hetére kértem szabadságot – én, aki legszívesebben egy gleccser szélén [...] tovább »
Szőlő: akadályozzuk meg a szürkerothadást!
Borsod-Abaúj-Zemplén -  A szőlő esetében a korai csemegefajták augusztusban úgyszintén érnek már, esetleg a [...] tovább »
Vigyázat, vándorpoloska!
Borsod-Abaúj-Zemplén - A kártevő 12–16 milliméteres hosszúságával a legnagyobb címeres poloskáink közé [...] tovább »
Kerti tennivalóink a Kisasszonyok havában
Borsod-Abaúj-Zemplén - Az augusztus is tartogat feladatokat a kertekben, udvarokban, erkélyeken és verandákon. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Videó: Madártávlatból az épülő új Diósgyőri Stadion
Miskolc - Mi­után szerkezetkész állapotban van az Andrássy úti létesítmény, bokrétaünnepséget tartottak [...] tovább »
Holmanért 700 ezer eurót fizetett a Slovan
Debrecen - Kedden este végleg eldőlt, hogy távozik a DVSC-től Holman Dávid, aki a szlovák élvonalban szereplő [...] tovább »
Nagy ismét válogatott, a keleti ágon a csengeri futsalcsapat
Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj NB I.-es futsalcsapatának játékosa, Nagy Imre ismét meghívót kapott a magyar [...] tovább »
A továbbjutásért olykor meg kell majd szenvedni a magyar foci kupában
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Magyar Kupa második selejtező fordulóját rendezik szerdán, immár a [...] tovább »
Kupasorsolás a röplabdázóknál
Nyíregyháza - A Magyar Röplabda Szövetségben elkészült a Magyar Kupa sorsolása. tovább »
Mit számít, hogy fáj a boka: Berta, a Balkány nyerő cseréje
Balkány - Mirgai László azzal küldte pályára: bemégy és eldöntöd a meccset – így történt! tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása