2012.06.11 19:38; Frissítve: 2012.06.11 19:38


Bíznak az egyházi vezetők az állammal folytatott egyeztetésekben

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) – A katolikus, a református és az evangélikus egyházak vezetői bíznak az állammal fenntartott kapcsolatok mélyítésében és a rendszeres egyeztetések bővítésében – közölte a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációs szolgálata.

alt hiba beküldése

Mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állandó tanácsa, valamint a református és evangélikus egyházak püspökeinek hétfői találkozója után az MTI-hez eljuttatott közleményben írták, az egyeztetések kiemelt témája lesz az egyházfinanszírozás közép- és hosszú távú átalakítása, valamint az egyházak közfeladat-ellátásának finanszírozása.

Ezzel összefüggésben emlékeztettek arra, hogy a 2013-as állami költségvetést júniusban benyújtják az Országgyűlésnek.

Hangsúlyozták, hogy az egyházi vezetők meglátása szerint “a folyamatos párbeszéd a kiegyensúlyozott és mindkét fél számára kielégítő együttműködés feltétele”.

Az egyházi vezetők – különös tekintettel a szeptembertől egyházi fenntartásban működő oktatási intézményekre – megerősítették a 2006-ban aláírt és azóta alkalmazott megállapodást, mely szerint az általuk fenntartott iskolákban biztosítják a másik két felekezethez tartozó diákoknak saját egyházuk hitoktatásának igénybevételét – mutattak rá.

Kitértek arra, hogy a köznevelési törvény által bevezetett hit- és erkölcstanoktatás lehetőségével kapcsolatban az egyházak tárgyalnak az oktatási kormányzattal, mivel még több nyitott kérdés van. Az egyházi vezetők javasolják, hogy a szükség esetén egyházi ingatlant is igénybe lehessen venni a hittanoktatáshoz.

Megemlítették azt is, hogy az egyházak – válaszolva a kormányzat megkeresésére – készséggel kapcsolódnak a totalitárius rendszerek áldozatainak augusztus 23-i emléknapja szervezéséhez.

Az idén Magyarország rendezi a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapját, amelyen az uniós tagállamok is képviseltetik magukat.

Az első megemlékezés a lengyel uniós elnökség idejére esett, ezért tavaly augusztus 23-án Varsóban hajtottak fejet a tagállamok képviselői a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléke előtt.

Az emléknapot – részben magyar kezdeményezésre – azon a napon tartják, amikor a náci Németország és a sztálini Szovjetunió külügyminiszterei 1939-ben aláírták a róluk elnevezett Molotov-Ribbentrop paktumot, amelynek titkos záradékában megegyeztek kelet-európai érdekszférájuk határaiban. Ez lett a közvetlen előzménye a Lengyelország német megtámadásával néhány nap múlva kirobbanó második világháborúnak.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2