Frissítve:

Bíznak a hazai élelmiszerekben a magyarok

Bíznak a hazai élelmiszerekben a magyarok
Budapest, 2014. április 10., csütörtök (MTI) – A magyarok 86 százaléka bízik a hazai élelmiszerekben egy januári reprezentatív kutatás szerint – közölte a Greenpeace környezetvédő szervezet csütörtökön.

hiba beküldése

A felmérés eredményei alapján a magyar lakosság 94 százaléka egyetért azzal, hogy jelentősen növekedjen a vegyszermentes biogazdálkodással művelt területek nagysága Magyarországon. A válaszadók 43 százaléka vegyszermentes élelmiszereket fogyaszt, amikor teheti, 45 százalék pedig azt mondta, hogy szívesen fogyasztaná ezeket, ha könnyebb lenne hozzájutni.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy van igény a magyar biotermékekre – hangsúlyozta közleményében a Greenpeace.

A környezetvédő szervezet megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2014 januárjában végzett reprezentatív közvélemény-kutatást a magyar lakosság körében a hazai biotermékekről, és ehhez kapcsolódóan a kishantosi biogazdaság megítéléséről.

“A közvélemény-kutatás eredményei alapján reméljük, hogy az újonnan megalakuló kormány figyelembe fogja venni az őt megválasztó állampolgárok véleményét, felülvizsgálja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet korábbi döntését, és visszaadja a Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak a földeket” – fogalmazott a Greenpeace.

A felmérés szerint a kishantosi biogazdaság földjeinek elvesztéséről a minden ötödik magyar hallott. A válaszadók 73 százaléka szerint a magyar kormánynak biztosítania kellene a biogazdálkodás és a népfőiskola fennmaradását Kishantoson.

A legtöbben – 38 százalék – továbbra is a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ gazdálkodását tennék lehetővé, 28 százalék pedig új pályázatot írna ki a földekre.

– MTI – 



További hírek a Életmód kategóriából
Igaz vagy sem: az év legszomorúbb napja?
Eláruljuk, idén január 21-re esik a Blue Monday-ként elhíresült nap, az év legszomorúbb napja. De valóban igaz, [...] tovább »
Eltávolíthatóak a felesleges sarjak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fattyúvesszőket is most vághatjuk ki, és a díszcserjékkel is akad tennivaló. tovább »
Videó: Íme a 10 legnépszerűbb mobiljáték, ami nem hiányozhat a telefonodról!
Felkészültél rá, hogy elraboljuk nagyon sok szabadidődet? Akkor elő a mobilt, és már mutatjuk is, mit kéne [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 21.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Próbáljunk ki többféle gyümölcsöt is!
Borsod-Abaúj-Zemplén - A jól bejáratott gyümölcsfajták mellett érdemes mást is ter­meszteni. tovább »
Vajon még túl fiatal vagyok hozzá?
Debrecen - A gyermek érkezésére nem lehet teljesen felkészülni, hiszen új élményt, új tapasztalatot jelent. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Zágrábban lesz a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntője
Budapest - Nem Splitben, hanem Zágrábban rendezik a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntőjét. tovább »
Soha nem szórja a lapokat az év legjobbjának választott
Miskolc - A megyei labdarúgó-játékvezetők báljában Séra János kapta az év legjobbjának díját. tovább »
A MEAFC és a Phoenix is kikapott
Kazincbarcika, Miskolc – A férfi kosárlabda NB I/B., 15. fordulójának eredményei. tovább »
Australian Open – Babos és Fucsovics: képesek vagyunk megnyerni a tornát
Melbourne - Babos Tímea és Fucsovics Márton szerint képesek megnyerni a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt [...] tovább »
A mezőkövesdi ötösre csak egy válasz jött
Mezőkövesd - Javította törökországi mérlegét a fürdővárosiak NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Kisvárda Master Good SE – A szélső is hosszabbított
Kisvárda - Voltak megkeresései, mégis a maradás mellett döntött. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása