Frissítve:

Bíró Attila a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Budapest, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – Szeptember elsejétől Bíró Attila lesz a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

hiba beküldése

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége hétfői ülésén szavazott bizalmat a szakembernek. Az utánpótlás szövetségi kapitányi posztot Faragó Tamás fogja betölteni.

Az MVLSZ honlapjának beszámolója szerint Bíró szerződése április 30-ig szól. A válogatott október 27-én világliga-selejtezőt játszik, ez lesz az új kapitány első tétmérkőzése.

A szakember Merész Andrást váltja a poszton, aki az augusztusi világbajnokságon elért kilencedik hely után ajánlotta fel lemondását. A tréner 2011 óta irányította a nemzeti csapatot, ez idő alatt világbajnoki bronzérmet (2013) és két Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a válogatottal (2012 és 2014), a londoni olimpián pedig a negyedik helyen zárt az együttessel.

Merész lemondásáról a hétfői ülésen döntött az elnökség, és egyúttal megbízta Bírót a válogatott vezetésével.

Bíró Attila legutóbb Új-Zéland női együttesét vezette. A magyar női válogatott elé kitűzött cél a januári belgrádi Európa-bajnokságon való eredményes szereplés, valamint az, hogy a kontinensbajnokságon vagy az áprilisi kvalifikációs tornán szerezze meg a riói olimpiai indulási jogot.
“A legfontosabb cél kivezetni a csapatot az olimpiára” – szögezte le a szövetségi honlapnak adott nyilatkozatában az új szövetségi kapitány, akinek az a véleménye, hogy a magyar válogatottat vezetni felemelő érzés.

“Ahogy mondani szokták: a szakma csúcsa. Megtisztelő a feladat, szívesen vállalom” – tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy az Új-Zélandon eltöltött három év tökéletesen megfelelt arra, hogy feltérképezze a női vízilabdát, és felkészültnek érzi magát a munkára.

“Kétségtelen, időszűkében vagyunk. Ennek megfelelően az első és legfontosabb cél az olimpiai kvalifikáció megszerzése. Két lehetőségünk van erre, hiszem, hogy sikerrel vesszük majd az akadályt” – mondta. Álláspontja szerint a januári Európa-bajnokságon lenne jó kvótát szerezni, hiszen az rögvest aranyérmet jelentene, de – fűzte hozzá – akkor sem lesz szomorú, ha a selejtezőn vívja ki a válogatott a riói indulást.
“A lényeg, hogy meglegyen a kvóta” – hangoztatta.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
„A végén 11-est hibáztunk. Az égiek így akarták!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 28. fordulójában két mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„Két megfogyott, megtört csapat gyenge színvonalú játékából a szerencsésebb nyert”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 28. fordulójában két meccset játszottak szombaton. tovább »
„Küzdeni legalább lassan megtanulunk”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Észak csoportjának 28. fordulójában három mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„A bajusz leesett”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulójában szombaton négy találkozót rendeztek meg. tovább »
„Köszönjük a biztatást minden értünk szorítónak”
Borsodnádasd - A labdarúgó Heves megyei I. osztályú bajnokság 29. fordulójában hazai pályán szerepelt a BLASE [...] tovább »
Labdarúgó NB III – „Gratulálok a csapat egész éves teljesítményéhez!”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 33. fordulójában szombaton megyei meccset is játszottak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozik a bajnok Honvéd vezetőedzője
Budapest - Távozik a friss bajnok Budapest Honvéd labdarúgócsapatának éléről Marco Rossi. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása