Frissítve:

Birkózó-vb – Lőrincz Viktor nem jutott a nyolc közé

Las Vegas, 2015. szeptember 9., szerda (MTI) – A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor a nyolcaddöntőben kikapott ukrán ellenfelétől, így már csak a vigaszági szereplésben reménykedhet a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szerdai napján.

hiba beküldése

A kötöttfogású magyar csapat utolsó reménysége egy könnyű és egy nehéz győzelem után lépett szőnyegre a tavalyi Európa-bajnok, hozzá hasonlóan vb-harmadik Zsan Belenjuk ellen, aki ellen két figyelmetlenség okozta a vereségét.

A meccs első fele hasonlóan alakult, mint Lőrincz eggyel korábbi meccséé: óriási küzdelem folyt a szőnyegen, a fogást kereste mindkét fél, akció nem volt csak egy-egy intés mindkét oldalon. A térdelőhelyzetekből egyik birkózó sem volt eredményes, a szünetre így 0-0-lal vonultak le pihenni.

A folytatásban Lőrincz tűnt frissebbnek, Struhács György és Repka Attila hangosan űzte-hajtotta előre, kérték, hogy tegye riválisa hóna alá a karját, maradjon közel hozzá, ne tudjon Belenjuk bebújni, a ceglédi kötöttfogású pedig az instrukcióknak megfelelően dolgozott a szőnyegen. A bíró egy perc után másodszor is megintette Belenjukot, így Lőrincz vezetéshez jutott, s ugyan lentről nem növelte 1-0-ás előnyét, ám nem tűnt úgy, hogy bajba kerülhet, mert állásból ismét ő volt az aktívabb. Aztán váratlanul egyenlített Belenjuk, miután Lőrincz egy szőnyeg széléhez közeli szituációban kilépett.

Az 1-1 már az ukránnak volt jó, Lőrincz pedig utolsó energiáit összegyűjtve zakatolt tovább előre, megpróbálta kitolni riválisát, aki azonban szépen lépett el előle, s “kisegítette” a magyar birkózót a szőnyegről. Ezzel már 3-1-re vezetett az ukrán, az utolsó percet kivédekezte, s bejutott a nyolc közé.

“Ez egy nyert meccs volt, ő irányított, iramot ment, aztán két ilyen hibát csinál. Nem hiszem el” – háborgott a meccs után Struhács György szövetségi kapitány.

A kötöttfogású csapat az első két napon sem érmet, sem olimpiai kvótát nem tudott szerezni, erre Lőrincz Viktor volt az utolsó esélye, ám a kétszeres világbajnoki bronzérmes ceglédi birkózónak is csak akkor marad esélye a mérleg kozmetikázására, ha Belenjuk fináléba jut, s vigaszágra viszi őt.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MVLC: Az öt ellen harminc kell
Miskolc - Két hét múlva, október 3-án kezdi a szezont a PannErgy-Miskolci VLC férfi vízilabdacsapata. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása