Frissítve:

Birkózó-vb – Lőrincz és Bácsi komoly megpróbáltatások előtt és után

Las Vegas, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Lőrincz Tamás és Bácsi Péter sem tragédiaként éli meg, hogy nem sikerült kvótát szereznie hétfőn, a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, ám mindketten bosszúsak a balul sikerült verseny és a rájuk váró jövő évi extra megpróbáltatások miatt.

hiba beküldése

A kötöttfogású magyar csapat jelenlegi két legjobbjától Struhács György szövetségi kapitány is kvótás szereplést remélt a nevadai kaszinóvárosban, s ők is ezzel a céllal érkeztek az év fő versenyére, ám egyikük sem járt sikerrel.

“Jó formában éreztem magam, a fogyasztás is jól sikerült” – kezdte önértékelését az MTI-nek az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz, aki az első két meccsével elégedett volt, a nyolcaddöntőben azonban meglepte őt az örmény Migran Arutyunyan. – “Tavaly legyőztem őt, most azonban nagyon erős volt, a pörgetésekkel nagyon meglepett. Nem félek attól, hogy kimondjam, ő ma jobb volt nálam. Nem örültem, de öt-tíz perc alatt túltettem magam a vereségen és úgy készültem, hogy birkózni fogok még.”

A ceglédiek birkózója szerint Arutyunyan nem csupán nála, hanem az egész mezőnynél jobb volt, elődöntős veresége pedig leginkább a bírók ténykedésének volt köszönhető:

“Néztem a meccsét, aztán 4-0-ás vezetésénél elkezdtem készülődni a vigaszági küzdelmekre. Mikor felnéztem 4-2 volt, aztán 4-4 lett, kétszer intették fejelésért, ami egészen döbbenetes, én még soha nem láttam ehhez hasonlót, ilyen nincs. Arról meg már nem is beszélek, hogy a végén, amikor rogyasztott és hátára vágta ellenfelét, a bírók elvették tőle az akciót” – mondta Lőrincz, aki azért is bánja a történteket, mert a vigaszágon lényegesen könnyebb ellenfeleken át vezetett volna az útja az olimpiai indulási jogot jelentő bronzmérkőzésig. – “Igazán azt bánom, hogy eldőlt, már nem lehetek világbajnok 66 kilogrammban.”

A fogyasztás Lőrinczet és Bácsi Pétert is nagyon meg szokta viselni, éppen ezért egyikük sem akarta, hogy megismétlődjön az, ami a londoni játékok előtt, amikor a 2011-es vb-n nem jártak sikerrel, s a tavaszi kvalifikációs versenyeken kellett küzdeniük a kvótáért, így a játékokkal együtt rövid időn belül háromszor is le kellett fogyniuk súlycsoportjukba.

“Kilenc hónap nagyon kemény munkája ment most a szemétbe, s ugyan tragédia nincs, de a jövő év megint nagyon kemény lesz. Négy héten belül lesz a három kvalifikációs viadal, s a mezőnyben nem én leszek az egyetlen jó birkózó” – mondta a tavaly 80 kilóban világ- és Európa-bajnok Bácsi, aki egyértelműen magát okolja a hétfői kudarcért.

Az FTC sportolója két siker után előbb a nyolcaddöntőben az olimpiai bajnok orosz Roman Vlaszovtól, majd a vigaszágon a tavalyi világbajnok örmény Arszen Dzsulfalakjantól kapott ki, s különösen az utóbbi vereség bántja.

“Vlaszov kirobbanó formában versenyzett ma, és sajnos engem is sikerült kiemelnie. Állásból ugyanakkor jó iramot tudtam menni, s őszintén szólva nem is nagyon értettem, hogy mekkora iramot kellett volna még mennem, hogy ne küldjenek le térdelő helyzetbe” – beszélt a későbbi vb-győztes elleni meccséről Bácsi, majd az álomszerűen indult Dzsulfalakjan elleni csatájával folytatta: – “A válldobás is mutatta, hogy tényleg jól sikerült a fogyás, jó erőben voltam, nem voltam lelassulva. Aztán mögém került, ami még benne van, ám az, hogy kétszer is megpörgethetett, nagy hiba volt a részemről, különösen a második, sajnos nem koncentráltam eléggé.”

A két kiváló birkózó a nap során közösen próbálta megemészteni a történteket, s az esti programra nem is látogattak ki az Orleans Hotel & Casino hatalmas rendezvénycsarnokába.

“Most nem akarok meccseket nézni, még találkozni sem szeretnék birkózókkal, persze holnap és majd szerdán is kimegyek drukkolni a többieknek. Nagyon remélem, hogy ők javítanak majd, mert nem mehetünk haza ilyen szégyennel, de szerintem nem is fogunk” – mondta Lőrincz Tamás.

– Csoba Péter,  MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Férfi vízilabda ob I – Döntetlen született a Szőnyi úton
Budapest - Nem bírt egymással a BVSC és az FTC a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján: a felek döntetlenre [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Magyar-spanyol negyeddöntős párharc kétszer is
Tbiliszi - Mindkét érintett magyar csapat spanyol ellenfelet kapott a női vízilabda Euroligában a negyeddöntő [...] tovább »
Vívó-vk – Szász Emese bronzérmes Spanyolországban
Budapest - Szász Emese a harmadik helyen végzett a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Hatgólos győzelmekkel indult a szombat
Budapest/Miskolc - A Miskolc hazai medencében az UVSE együttesét, a Kaposvár pedig - szintén házigazdaként - a [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Vendégsikerek
Budapest - Mindhárom szombati mérkőzés vendégsikert hozott a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Negyeddöntőben a házigazda franciák
Budapest, Villeneuve-d'Ascq - A norvég válogatott után másodikként a házigazda franciák jutottak be a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
NYTK – Édessé vált a történelmi győzelem
Nyíregyháza - Az év nyitányaként a nyíregyházi tekecsapat először tudta legyőzni a szuperligában a Szolnokot. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása