Frissítve:

BioSzentandrás mellé állt a Republic

BioSzentandrás mellé állt a Republic BioSzentandrás mellé állt a Republic - © Fotó: Buzafalvi Győző
Hernádszentandrás – Még a leghátrányosabb régiókban is lehet csodát építeni összefogással.

hiba beküldése

A Republic Együttes a BioSzentandrás programmal ismerkedett augusztus 3-án Hernádszentandráson. Az V. Hernád Fesztivál sztárfellépője volt a zenekar, az esti kilenc órás koncertet megelőzően , a délutáni órákban ellátogattak a zenészek a Bio Kertbe. Ezután az encsi Anyukám Mondta Étteremben – amely Magyarország legjobb étterme címet érdemelte ki – kóstolhatták Szentandrás ízeit. Boros Csaba, a zenekar vezetője úgy fogalmazott, hogy Hernádszentandrás számára nemcsak egy koncerthelyszín, hanem jóval több annál. Először 2011-ben zenéltek itt , akkor még Cipővel. A vendéglátók szeretete mindannyiuk számára emlékezetes maradt. Az élet ebben az esztendőben azonban más irányba vitte a Republic sorsát. Azon a februári napon, amikor Cipő kórházba került, Boros Csaba egy padon ülve éppen meditált, amikor megcsörrent a telefonja, Hernádszentandrás polgármestere, Üveges Gábor hívta őt. E beszélgetés nagy erőt adott neki. Akkor még nem lehetett tudni, Cipő felépül -e , csak a remény és a hit élt a zenekar tagjaiban. Üveges Gábor azonban azt közölte vele: akármi is történik majd, bárhogy is lesz, augusztus 3-án Hernádszentandrás várja a Republicot.

A Republic tagjai és menedzsere most szombaton megtekintették a Bio Kertet, és ismerkedtek a bio termesztés rejtelmeivel. Valamennyien csodálatukat fejezték ki azért, hogy egy ilyen parányi település, összefogással, tenni akarással milyen szép sikereket tud elérni. A bejáráson találkoztak azokkal az emberekkel is, akik tevékenyen részt vettek, részt vesznek a program fenntarthatóságában. Arról is beszéltek, hogy a zenekar tagjai és menedzsere számára mennyire fontos a társadalmi felelősségvállalás. A látogatásukkal azt üzenik a rajongóiknak: akarattal, elszánással még a leghátrányosabb régiókban is lehet csodát építeni.

– BGy –



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Jó pörgős verseny volt!
Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után. tovább »
A történelmi Avas központi helyszíne lesz
Miskolc - Az idei Borangoláson debütál a kívül-belül megújult Bortanya. tovább »
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. május 6.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Évadot hirdetett a színház
Miskolc - A három játszóhelyen 17 bemutatót tartanak a következő évadban. tovább »
Dobjuk ki a szemetesünket!
Miskolc - Elhatározás kérdése, hogy tudatos vásárlóvá váljunk és minimalizáljuk a szemetünket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása