Frissítve:

Bíborosok nemet mondanak a pápának a polgárilag újraházasodók megáldoztatására

Róma, 2014. szeptember 17., szerda (MTI) – Ferenc pápával szembeni állásfoglalásnak számít az a könyv, amellyel a Vatikán néhány jelentős bíborosa nemet mondott az elvált, majd polgárilag újraházasodó hívők megáldoztatására, ami az egyházfő által októberre meghirdetett püspöki szinódus egyik témája lesz. A hírt jelentő Corriere della Sera olasz napilap szerint az egyházfőt “ellenséges” légkör övezi.

hiba beküldése

Kitartani a krisztusi igazságban – Házasság és áldozás a katolikus egyházban címmel október elsején jelenik meg Olaszországban és az Egyesült Államokban az a kötet, amelyet öt bíboros és négy tudós írt azzal a nézettel szemben, hogy a templomban házasodó, de elváló, majd polgári házasságot kötő hívők esetében az új kapcsolat ne legyen akadálya áldozásuknak. Az új – csak polgári – házasságot ugyanis az egyház jelenleg házasságon kívüli kapcsolatnak tekinti.

Az elváltak áldoztatásáról Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke beszélt a februári rendkívüli konzisztóriumot megnyitó felszólalásában, amire Ferenc pápa kérte fel. A válni és polgárilag újraházasodni nem feloldhatatlan bűn – hangoztatta Kasper bíboros. A Corriere emlékeztetett, hogy a pápai nézeteket képviselő Walter Kasper felszólalása akkor 85 nem, 15 igen szavazatot kapott.

Az októberi családi szinódus kezdete előtt négy nappal megjelenő könyv határozott nemet mond az elváltak és polgárilag újraházasodók megáldoztatására.

A könyv szerzője öt bíboros és négy tudós: Gerhard Müller német bíboros, az egyház doktrínáját felügyelő Hittani Kongregáció prefektusa, akit XVI. Benedek nevezett ki, Raymond Leo Burke amerikai bíboros, az Apostoli Szignatúra legfelsőbb bíróságának prefektusa, Walter Brandmüller német bíboros, a Történettudományi Pápai Tanács elnöke, Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek, II. János Pálhoz közeli teológus és Velasio De Paolis olasz bíboros, a gazdasági prefektúra elnöke, a Krisztus Légiója Kongregáció pápai megbízottja. További négy tudós írása egészíti ki a könyvet, amelyet Robert Dodaro, a római Augustinianum patrisztikai intézet igazgatója állított össze.

“A szinódus közeledtével várható volt valamilyen meglepetés: és a meglepetés megérkezett” – vélte a Corriere. Az olasz napilap szerint a könyv felszínre hozza a Ferenc pápát övező “ellenségességet”, amelyet a pápa “jezsuita közönnyel” fogad.

Október 5. és 19. között tartják a Vatikánban a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel. Ferenc pápa a szinódus főrelátorává Erdő Péter bíborost nevezte ki.

Ferenc pápa vasárnap húsz párt adott össze a Szent Péter bazilikában, közöttük eddig élettársi kapcsolatban élőket és már gyermekeseket is.

– MTI, Sárközy Júlia –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Andrzej Duda a legmagasabb lengyel állami kitüntetést adományozta Áder Jánosnak
Kielce - A legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Fehér Sas-rendet adományozta Áder János köztársasági [...] tovább »
Duda: a lengyel kormánypárt mindig elismeréssel tekintett a magyar családpolitikára
Kielce - A lengyel kormánypárt mindig elismeréssel tekintett a jelenlegi magyar kormány által folytatott [...] tovább »
Áder: 2022-re befejeződik a Via Carpatia teljes magyar szakasza
Kielce - 2022-re befejeződik a Via Carpatia teljes magyar autópályaszakasza - közölte Áder János köztársasági [...] tovább »
Migrációs konferencia – Kovács Zoltán: meg kell változtatni a migrációval kapcsolatos narratívát
Budapest - A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára [...] tovább »
EU-csúcs – Macron: a Fidesz tagságát felfüggesztő néppárti határozatban nem az elvek érvényesültek
Brüsszel - A Fidesz tagságának felfüggesztéséről hozott európai néppárti döntés nagyon hasonlít az elmúlt [...] tovább »
Migrációs konferencia – Gulyás: az illegális migrációnak nincsenek nyertesei
Budapest - Az illegális migrációnak nincsenek egyértelmű nyertesei, legfeljebb csak haszonélvezői vannak - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Szégyen amit műveltek velünk! Tudnám még fokozni, de ezt inkább hagyjuk…”
Csenger, Tarpa - Pénteken, a megyei első osztály 20. fordulójának nyitányán Tarpán lépett pályára a Csenger. [...] tovább »
Rali Eb – Műszaki hiba miatt kiesett a Herczig, Ferencz páros
Budapest/Ponta Delgada - A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros műszaki hiba miatt feladni kényszerült a rali [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Nyert és a negyedik helyen zárt a Kaposvár
Budapest - A MAFC pénteki, 3-0-s legyőzésével megszerezte a negyedik helyet a Kaposvár a férfi röplabda Extraliga [...] tovább »
Hosszú és Verrasztó is győzött egy-egy vegyes számban Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 400, Verrasztó Dávid pedig 200 méter vegyesen győzött a Golden Tour [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – PEAC-siker a pécsi rangadón
Pécs - A PEAC-Pécs házigazdaként 26 ponttal legyőzte a PINKK-Pécs csapatát a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Hajszállal maradt le a pisztolyos döntőről az Egri, Antal páros
Budapest/Eszék - Csupán kevesebb belső tizese miatt maradt le a pisztolyos vegyescsapatok szombati döntőjéről az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása