Frissítve:

Bevándorlás – Szakértő: Olaszország teljesítőképessége határára került

Budapest, 2015. május 8., péntek (MTI) – Olaszország a sok tízezer bevándorló miatt teljesítőképessége határára került – mondta Angyal Ágnes, a Külügyi Intézet munkatársa péntek este az M1 aktuális csatornán.

Az unió nem egységes, míg Németország, Ausztria, illetve a schengeni övezethez tartozó, de unión kívüli Svájc támogatja a kvótarendszer bevezetését, addig Nagy Britannia, Csehország vagy Szlovákia elutasítja – tette hozzá a szakember.

Olaszország befogadó társadalom, de a bevándorlási krízis már így is komoly feszültségeket okoz. A befogadó állomások túlzsúfoltak, az illegális bevándorlók jelentős része feketén dolgozik – mondta Angyal Ágnes.

A riporter felvetésére, hogy befogadásuk, ellátásuk költségeinek megtérítése érdekében ingyenes közmunkára fognák a táborokban élő bevándorlókat, a szakember elmondta: Dániában egy hasonló kísérlet során heti 10 óra közmunkára köteleznék a bevándorlókat, ám egyes számítások szerint alig 3 százalékuk munkaképes, ezért ez a javaslat aligha jelenhet megoldást a problémákra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Bukaresti kormányalakítás – A leváltott kormány minisztereinek többsége a helyén marad
Bukarest - Megtartja posztján a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Grindeanu-kabinet minisztereinek [...] tovább »
Zsarolóvírus – A Kaspersky Lab szerint nem a Petya családhoz tartozik a rosszindulatú szoftver
Moszkva - A zsarolóvírusnak, amely az elmúlt két nap folyamán számos országban támadott meg szervereket, a [...] tovább »
Az EU meghosszabbította az Oroszország ellen hozott gazdasági szankcióit
Brüsszel - Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciók [...] tovább »
Londoni tűzvész – Theresa May: az eddig vizsgált épületburkolati minták közöl egyik sem felelt meg a tűzbiztonsági ellenőrzésen
London - A két héttel ezelőtti londoni tűzvész óta eddig megvizsgált épületburkolati minták közül egyik sem [...] tovább »
Az eurázsiai jégtakaró olvadását modellezték norvég kutatók
London - Az eurázsiai jégtakaró olvadása csúcspontján 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan - [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – A Politico Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról
Brüsszel - Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi szövetségese, Simicska Lajos viszonyáról közölt terjedelmes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Keszthelyi Rita és Nagy Viktor az év vízilabdázói a szurkolóknál
Budapest - Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát [...] tovább »
EL-selejtező – A Vasasnak lesz a legnehezebb dolga
Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a [...] tovább »
NBA – Phil Jacksontól megvált a New York Knicks
New York - Távozott posztjáról Phil Jackson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York [...] tovább »
Szombaton ismét megrendezik a Király Kupát Szombathelyen
Szombathely - A Swietelsky Haladás és a Paks FC összecsapásával kezdődik szombaton 14 órakor a XIV. Király Kupa [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az első öt forduló órarendje
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP [...] tovább »
Dokitenisz
Nyíregyháza - A fül-orr-gégészek közelmúltbeli fővárosi országos tenisztornáján a nyíregyházi dr. Nedeczky [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása