Frissítve:

Beutazási tilalom – Jogász: a küldő állam lemondhat diplomatája jogi mentességéről

Budapest, 2014. december 8., hétfő (MTI) – A bécsi egyezmény alapján a diplomáciai képviselőt küldő állam lemondhat a diplomatáját megillető jogi mentességről – mondta Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója hétfőn az MTI-nek.

hiba beküldése

Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben azt mondta, ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő egyben felszólította az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.

Utóbbival kapcsolatban Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója kifejtette: a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi egyezmény szabályozza a diplomáciai képviselők jogi “immunitásának” kérdését, rögzítve, hogy a diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető, polgári és államigazgatási joghatósága alól, azaz – néhány polgári jogi kivételtől eltekintve – nem indítható ellene eljárás.

Ennek oka, hogy az államok nem ítélkezhetnek egymás felett – magyarázta, jelezve, hogy ebben az esetben a diplomáciai képviselő nem mint személy, hanem mint “szuverén”, a delegáló állam képviselője jelenik meg az adott országban.

A kutatási igazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a küldő állam lemondhat diplomáciai képviselőjének mentességéről.

Ennek módja az államközi gyakorlatra van bízva – egy szóbeli jegyzékben is megtörténhet -, de a diplomáciai védelemről való lemondásnak mindig “kifejezettnek” kell lennie, vagyis kifejezetten az adott üggyel összefüggésben kell megadni – közölte a jogász.

Hozzátette, a diplomatának nyilvánvalóan kötelessége jelezni az őt delegáló ország kormányának, hogy személyével kapcsolatban milyen helyzet merült fel a fogadó országban, de a döntés joga a küldő államé.

Orbán Balázs megjegyezte, a diplomáciai mentességről való lemondás “nem annyira ritka, mint gondolnánk”, de elsősorban közrendi cselekmények – például ittas vezetés, közlekedési szabályok megsértése – esetén a gyakoribb. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az ominózus magyarországi, a beutazási tilalommal kapcsolatos ügyben ez “nyilván politikai mérlegelés kérdése az Egyesült Államok részéről”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Méltóképpen tisztelegtek a kerékpáros lelkészek
Pápa, Sárospatak - Kerékpáros lelkészi teljesítménytúra: Pápa–Budapest–Debrecen–Sárospatak. tovább »
Kimentettek egy gyereket a Dunából Budapesten, társát még keresik
Budapest - Kimentettek egy tíz év körüli kisfiút a Dunából a XXII. kerületben hétfő délután, egy hasonló [...] tovább »
Ismét magyar rendőrök segítik a macedón és a szerb határ védelmét
Budapest - Újra magyar rendőrökből álló kontingens utazik Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. június 26.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Fejedelmi vonzerő: ott, ahol a csend és a nyugalom az úr
Regéc - Regécen méltó módon ápolják II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét. tovább »
Meleg van, meleg lesz
Van egy kedvenc könyvem, az „Olvad a jéghegyünk” című nagyszerű bestseller. Két amerikai közgazdász írta, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Volt egyszer egy stadion…” kiállítás Miskolcon
Miskolc - A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg Volt egyszer egy stadion címmel a diósgyőri sportpályák [...] tovább »
Debreceni siker strandfociban és teniszben
Debrecen - A DEAC strandlabdarúgói Siófokon harcolták ki a bajnoki részvételt, a 33. Lexus Országos Orvos [...] tovább »
Betonkemény erőpróbán túl a debreceni hallgatók
Debrecen - Összesítésben a második helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki [...] tovább »
Az ibrányiak volt edzője történelmi siker részese lehetett
Sepsiszentgyörgy - Nagy Sándor aktív szerepet vállalt abban, hogy a Sepsiszentgyörgy a román élvonalban szerepelhet. tovább »
Mindent vitt a DEAC-os
Debrecen - Szentes-Bíró Tamás szerint az arany­csatában gyakorlatilag tökéletes játékot produkáltak. tovább »
Mento Kupa díjugrató verseny Miskolcon
Miskolc - Díjugrató lovasversenyt rendeztek Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén, az elmúlt hétvégén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása