Frissítve:

Beutazási tilalom – A NAV vezetői visszautasítják a korrupciós vádakat

Budapest, 2014. október 29., szerda (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői szerdán közleményben utasították vissza a velük kapcsolatos korrupciós vádakat.

hiba beküldése

A NAV közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egyesek tényként kezelnek minden alapot nélkülöző kijelentéseket vagy sugalmazásokat, és ezt arra használják fel, hogy ellehetetlenítsék hivatalt és rombolják az adómorált.

A NAV a bűnüldözés és a korrupció elleni harc egyik legfontosabb intézménye – olvasható közleményben, amely leszögezi: nem felel meg a valóságnak, hogy ne lennének büntetőjogi következményei a költségvetést súlyosan megkárosító bűnszervezetek áfacsalásainak.

A közlemény szerint a NAV látókörébe került áfacsalással kapcsolatban eredményes ellenőrzések, büntető eljárások indultak az elmúlt években, és ilyen jellegű felderítések jelenleg is folyamatban vannak, az eredmények pedig uniós összehasonlításban is megállják a helyüket.

A NAV, ahogy eddig, úgy a jövőben is nyilvánosságra hozza az államnak és a tisztességes adófizetőknek kárt okozó szervezetek leleplezéséről szóló híreket, és bízik abban, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében a sajtó munkatársai az alaptalan vádak mellett a feketegazdaság elleni fellépés eredményeiről is beszámolnak – olvasható a közleményben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Véralvadási zavarral kezelték a hármas ikreknek életet adó, majd elhunyt édesanyát
Debrecen - A szülést követően fellépő HELLP szindróma súlyos vérzéses szövődményével, véralvadási [...] tovább »
Megerősítette a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi vásárok védelmét a rendőrség
Budapest -  TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű [...] tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 178 millió forint gyűlt össze vasárnap estig
Budapest - Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap [...] tovább »
A lényeg, hogy a koszorú tükrözze az egyéniségünket
Adventi koszorút, ajtó- és asztaldíszt készíteni sokkal könnyebb, mint azt elsőre gondolnánk. tovább »
Mindenhol drágult a tojás
Borsod-Abaúj-Zemplén - Érdekesen mozog az ár idén, ha összehasonlítjuk a korábbi évekkel. tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig
Budapest - Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása