2012.06.11 18:32; Frissítve: 2012.06.11 18:32


BÉT – Erős kezdés után csökkentek az árak

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,92 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 16.794,83 ponton zárt hétfőn.

alt hiba beküldése

A részvénypiac forgalma 5,22 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.

Izbéki Ottó, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti piac a nemzetközi hangulatot és árfolyammozgásokat követte. Így az erős kezdést követően egyre gyengültek a részvényárak, és mínuszban zárt az index.

Ennek oka a spanyol mentőcsomaggal kapcsolatos bizakodás, illetve a napközben felmerült kételyek és a bizalomvesztés volt – vélekedett a szakértő.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője osztotta kollégája véleményét a hétfői kereskedési nappal kapcsolatban a BÉT-en. Ő ugyancsak a spanyol mentőcsomag körüli anomáliákat említette, amelyek rontották a nemzetközi hangulatot, ami alapvetően mozgatta a BÉT árait is.

A Mol 185 forinttal, 1,12 százalékkal 16.300 forintra csökkent, 962,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 12 forinttal, 0,35 százalékkal 3.388 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,90 százalékkal 436 forintra gyengült, forgalma 703,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 750 forinttal, 2,03 százalékkal 36.250 forintra csökkent, a részvények forgalma 247,9 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 66,8 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 1,02 százalékkal 14.500 forintra gyengült.

A BUMIX 1.039,44 ponton zárt hétfőn, ez 3,35 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2