Frissítve:

Bengázi támadás – Média: az amerikai külügy kihúzatta a terrorizmusra való utalást az összefoglalóból

Washington, 2013. május 10., péntek (MTI) – Az amerikai külügyminisztérium kihúzatta a bengázi konzulátus elleni támadásról szóló hivatalos összefoglalóból a terrorizmusra való utalásokat – állította pénteken kormányzati e-mailekre hivatkozva a The Weekly Standard konzervatív magazin és az ABC televízió internetes híroldala.

hiba beküldése

Ez az összefoglaló szolgált Susan Rice ENSZ-nagykövet sokat bírált nyilatkozatai alapjául. A diplomata az incidens után öt nappal azt állította, hogy Bengáziban egy iszlámellenes film elleni “spontán” tiltakozás fajult 2012. szeptember 11-én fegyveres támadássá, amelynek következtében négy amerikai, köztük az Egyesült Államok nagykövete életét vesztette.

A pénteken ismertetett kormányzati e-mailekből az derült ki, hogy a támadásról a hírszerzés által elkészített beszédvázlatban eredetileg voltak a képviselet elleni potenciális fenyegetésekre és az iszlamista szélsőségesekre való utalások, ám ezeket törölték.

A kongresszusi tisztségviselők által megvizsgált e-mailek ellentmondanak Jay Carney fehér házi szóvivő azon november 28-i kijelentésének, miszerint a hivatalos összefoglalót teljes egészében a biztonsági szolgálatok készítették el, valamint hogy abban az elnöki hivatal és a külügyi tárca csak egyetlen módosítást hajtott végre. Nevezetesen azt, hogy a “konzulátus” szót “diplomáciai létesítmény”-re változtatták.

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által a hivatalos kommunikáció számára szeptember 14-én elkészített beszédvázlatban még benne volt, hogy a bengázi támadásban iszlamista szélsőségesek vettek részt, akik feltehetően kapcsolatban álltak az Anszár al-Sária nevű radikális szervezettel. Arról is szó esett benne, hogy a konzulátusra irányuló fenyegetések hátterében az al-Kaida állhat, és hogy külföldi érdekeltségek ellen öt támadást intéztek a kelet-líbiai városban.

Az e-mail-váltás során Victoria Nuland volt külügyi szóvivő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kongresszus tagjai “visszaélhetnek” a beszédtervezettel és azt a külügyminisztérium elleni támadásokra használhatják fel, amiért az nem vette figyelembe a biztonsági szolgálatok figyelmeztetéseit.

Az Anszár al-Sáriára való utalást ezután törölték az összefoglalóból, de Nuland erre azt írta, hogy a változtatás sem őt, sem a minisztériumi vetőket nem elégítette ki, akik az üggyel kapcsolatban megbeszéléseket folytattak az elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsával. A hivatalos beszédvázlatból végül kikerült minden az al-Kaidára és az iszlamista szélsőségesekre való utalás.

A republikánus politikusok úgy vélik, hogy az Obama-kormányzat az elnökválasztási harc hevében politikai célokból manipulálta a bengázi terrortámadásról szóló tájékoztatást. Szerintük az incidens súlya a hetvenes évek Watergate-botrányáéhoz vagy a nyolcvanas évek Irán-kontra ügyéhez hasonlítható. Az ellenzéki párt kezdeményezésére Bengázival kapcsolatban a héten újabb kongresszusi meghallgatásokat tartottak.

A demokraták a maguk részéről a republikánusok kutakodását tartják politikai célúnak, amely szerintük fölösleges, hiszen egy pártatlan vizsgálat már lezárult az ügyben. Ez egyébként egyértelműen elmarasztalta a külügyi tárcát súlyos biztonsági mulasztásaiért. A kormánypárt azt gyanítja, a Bengázival kapcsolatos politikai támadások egyik célja az, hogy megnehezítsék az incidens idején a külügyminiszteri posztot betöltő és a 2016-os demokrata elnökjelöltségre potenciálisan jó eséllyel pályázó Hillary Clinton visszatérését a politikai porondra.

Tavaly novemberben egyébként a CNN és a CBS televízió egybehangzóan arról számolt be, hogy a terrorizmusra és az al-Kaidára vonatkozó utalásokat a hivatalos kommunikáció számára készített összefoglalóból James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) töröltette. Clapper 16 amerikai hírszerző szolgálat működését koordinálja.

Az akkori jelentések szerint a CIA által a nyilvános kommunikáció számára előkészített eredeti háttéranyagot előbb a DNI, majd a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) is módosította. A televíziók szerint ez ilyen esetekben rutineljárásnak számít.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Ruben és a Napszállta is díjat kapott a sevillai filmfesztiválon
Budapest - Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz [...] tovább »
Horvát külügyminiszter: Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását
Zágráb - Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési [...] tovább »
Orbán Viktor részvétét nyilvánította Pap Géza erdélyi püspök családjának
Budapest - Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Merkel: nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot
Berlin - Nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot a Földközi-tengeren [...] tovább »
Szojuz-baleset – Először bocsátottak fel Szojuz-FG hordozórakétát a bajkonúri beleset óta
Moszkva - Először bocsátottak fel Szojuz-FG típusú hordozórakétát Bajkonúrból az október 11-i baleset [...] tovább »
Ismét vádat emeltek Berlusconi ellen a “bunga-bunga” partik miatt
Róma - Hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken Silvio [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Simán jutott a legjobb négy közé a BVSC és a Miskolc
Budapest - A BVSC és a Miskolc is kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe: a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szombathelyen kapott ki a Pécs
Budapest - Az élcsoporthoz tartozó Pécs hét ponttal kikapott Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
„Az eleje döcögött, de a végére sima lett”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában szombaton öt mérkőzést rendeztek meg. tovább »
Nemzetek Ligája – A törökök kiestek a B osztályból
Konya - A török labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd csapattól szombaton a Nemzetek Ligája [...] tovább »
Súlyemelő-ob – Tinédzserek sikerei a nyitónapon
Szombathely - Javarészt a húsz éven aluliak sikerét hozta a súlyemelők országos bajnokságának első napja [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Az utolsó harmadban fordított a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 az utolsó harmadban szerzett három góllal fordított, s 3-2-re legyőzte a vendég [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása