Frissítve:

Bengázi támadás – Carney: nem titkoltunk el semmit

Washington, 2013. május 10., péntek (MTI) – A Fehér Ház nem próbált meg semmit eltitkolni a bengázi amerikai diplomáciai képviselet elleni támadással kapcsolatban, és csak egy jelentéktelen javítást hajtott végre a hivatalos kommunikáció számára készült tervezeten – jelentette ki pénteki, többször is későbbre halasztott sajtóértekezletén Jay Carney, az amerikai elnöki hivatal szóvivője.

hiba beküldése

Az ABC televízió a nap folyamán korábban kormányzati e-mailekre hivatkozva arról számolt be, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által az incidensről készített eredeti összefoglalót a kormányzati szervek 12 alkalommal vizsgálták felül, és abból a külügyminisztérium nyomására kihúzták a terrorizmusra és az iszlamista szélsőségesekre történő utalásokat. A Fehér Ház pénteken a szóvivői sajtótájékoztató mellett egy nem publikálásra szánt háttérismertetőt is tartott.

“Olyasmivel akarják meggyanúsítani a kormányt – bizonyos dolgok eltitkolásával -, amelyeket nem követtünk el” – hangoztatta a szóvivő. Megismételte, hogy a Fehér Ház mindössze annyit kért, hogy a szövegben a “konzulátus” szó helyett a “diplomáciai létesítmény” kifejezés szerepeljen.

Carney rámutatott, hogy az amerikai médiában pénteken megszellőztetett üzenetváltás nem titkos, azt már hónapokkal ezelőtt a kongresszus rendelkezésére bocsátották, és akkor a republikánus honatyák elégedettnek tűntek ezzel. A szóvivő szerint az ellenzék folyamatosan a négy amerikai életét követelő tragikus esemény átpolitizálására törekszik. Emlékeztetett arra, hogy a választási kampány idején, Mitt Romney republikánus elnökjelölt már órákkal a támadás után megpróbált előnyt kovácsolni belőle.

A szóvivő szerint az elnök mindig is terrortámadásról beszélt Bengázival kapcsolatban. Rámutatott, hogy az eredeti összefoglalóban az Anszár as-Saría líbiai radikális szervezetnek a támadással kapcsolatos említése elhamarkodott volt, ezért kimaradt a végleges változatból. A szervezet először magára vállalta a támadást, majd visszakozott ettől. Carney szerint a dokumentum többszöri felülvizsgálata a tájékoztatás pontosságát szolgálta.

Az ABC által ismertetett elektronikus levélváltás során Victoria Nuland volt külügyi szóvivő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kongresszus tagjai “visszaélhetnek” a beszédtervezettel, és azt a külügyminisztérium elleni támadásra használhatják fel, mondván, hogy az nem vette figyelembe a biztonsági szolgálatok figyelmeztetéseit.

Patrick Ventrell, a külügyminisztérium jelenlegi szóvivője pénteken arról beszélt, hogy a kormányzat bírálói a szövegkörnyezetükből kiragadva értelmezik az e-mail-váltás egyes elemeit. Elmondta, már kezdettől fogva tudni lehetett, hogy a bengázi támadásnak van köze a terrorizmushoz, de az értesülések eleinte hézagosak voltak.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása