Frissítve:

Bencsik János: nemzeti erőműfejlesztési tervre van szükség

Budapest, 2015. január 12., hétfő (MTI) – Az újabb két paksi atomerőművi blokk sem elegendő ahhoz, hogy hosszú távon garantálja az ország biztonságos áramellátását, az egyéb erőművi beruházásokhoz sürgősen el kell készíteni a nemzeti erőműfejlesztési cselekvési tervet – mondta Bencsik János (Fidesz), a parlament gazdasági bizottsága energetikai albizottságainak elnöke, illetve a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke.

hiba beküldése

Az Energiapolitika 2000 Társulat hétfői rendezvényén elhangzott előadásában Bencsik János leszögezte azt is, hogy az energiafelhasználás csökkentésének nincs reális alternatívája.

Ismertette: a várható csúcsterhelés a jelenlegi 6500 megawattról 2020-ra 6700-ra nő, 2030-ra pedig eléri a 7300 megawattot. Magyarországon az erőművek bruttó beépített teljesítőképessége a Mavir adatai szerint több mint 9 ezer megawatt. Az üzemelő kapacitás 2020-re 6-7 ezer megawatt közé csökken majd, az import pedig várhatóan megduplázódik, eléri a 3 ezer megawattot.
Az erőművi kapacitásból 2020-ra 1500 megawattnyi fog hiányozni, mivel a korszerűtlen erőművek kiesnek a termelésből. Ezt Bencsik János szerint megújuló forrásból származó villamos energia termelésével kell pótolni. Különösen ott jöhet ez szóba, ahol drága lenne új hálózatot építeni, például a tanyás vidékeken – jegyezte meg.

A politikus jelezte: a következő időszakban, 2020 után meg kell újítani a több mint 800 megawatt nettó kapacitású, lignit tüzelésű Mátrai Erőművet. Ha ez nem történik meg, akkor ez a kapacitás 2023 után kiesik a termelésből – tette hozzá.

További 2 ezer megawatt új termelő kapacitásra is szükség lesz 2020 után, amely vélhetően – az addigi innováció eredményeként megszülető – megújuló energiából származik majd.

A bemutatott időszakban végig termelnének a jelenlegi, együttesen 2 ezer megawatt kapacitású paksi blokkok, majd 2026-ban, illetve 2029-ben lépnének be a tervek szerint az új blokkok, további összesen 2400 megawattal.

Bencsik János felvetette egy 600 megawattos szivattyús- tározós erőmű megépítését is.

Rámutatott: jelenleg az erőművek beépített kapacitásának 38 százalékát használja ki az ország, az áram export-import szaldója pedig 28 százalék. Azért magas az import részaránya, mivel jelenleg olcsóbb megvásárolni, mint akár a korszerű hazai gázerőművekben megtermelni az áramot.

Ez azonban nem lesz mindig így – hívta fel a figyelmet -, az ukrán szénerőművek a konfliktus miatt kieshetnek, illetve a lengyel – szintén szénre épülő – erőművek a szén-dioxid-piac beindulásával szintén modernizálásra szorulnak. “Márpedig az erőműépítés ott sem olcsóbb, mint nálunk” – érvelt Bencsik János.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Green Holidays – Uniqa: 50 százalékos kárkifizetés várható
Budapest - A Green Holidays utazási iroda csődjével kapcsolatban "a tiszta jogi helyzetű" utasok kárigénye [...] tovább »
KKM: új lendületet kaptak a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok
Budapest - Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek [...] tovább »
A Bosch regionális szolgáltató központot hozott létre Miskolcon
Budapest - A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészült ki [...] tovább »
Terjed az afrikai sertéspestis Kárpátalján
Ungvár - Kárpátalja két további térségében, a Técsői és a Volóci járásokban mutatták ki az afrikai [...] tovább »
Maxi hévvel a minimálról
Nyíregyháza - Csak megbecsült és megfizetett munkavállalókkal lehet eredményeket elérni. tovább »
Jegyzet: Árak és értékek
Mind többen döntenek úgy, hogy a MÁV helyett inkább a telekocsi szolgáltatását veszik igénybe, s mindez nem [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Kapás negyedik, Késely nyolcadik 1500 méter gyorson
Budapest - Kapás Boglárka negyedik, Késely Ajna pedig nyolcadik lett 1500 méter gyorson kedden a Duna Arénában [...] tovább »
Vizes vb – Kozma Dominik országos csúccsal hatodik 200 méter gyorson
Budapest - Kozma Dominik 1:45.54 perces országos csúccsal, nagyszerű versenyzéssel a hatodik helyen végzett 200 [...] tovább »
Vizes vb – Női 100 méter mellen is világcsúcs született
Budapest - Az amerikai Lilly King 1:04.13 perces világcsúccsal nyerte a női 100 méter mell döntőjét kedden az [...] tovább »
Sportlövő Eb – Takács István 19. gyorstüzelő pisztolyban, Pekler újabb érme a juniorok között
Budapest/Baku - A keddi versenynap felnőtt számainak egyetlen magyar érdekeltje, Takács István a 19. helyen [...] tovább »
Vizes vb – Cseh és Kenderesi is döntős 200 méter pillangón
Budapest - Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a harmadik idővel [...] tovább »
Vizes vb – Hosszú az ötödik idővel döntős 200 méter gyorson
Budapest - Hosszú Katinka az ötödik idővel bejutott a döntőbe 200 méter gyorson a Duna Arénában, az úszó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása