Frissítve:

Bemutatták az idei Magyarország Szépe verseny jelöltjeit

A Magyarország Szépe szépségverseny sajtótájékoztatója A Magyarország Szépe szépségverseny sajtótájékoztatója - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest – Bemutatták szerdán Budapesten az idei Magyarország Szépe versenynek azt a húsz indulóját, akik közül 16-an a Miss World világverseny hazai döntőjében mérkőznek meg július 8-án.

hiba beküldése

A Magyarország Szépe verseny döntőjét a Duna és Duna World csatorna élőben sugározza, a show új műsorvezetői Kraszkó Zita és Kovács Kokó István lesznek.

Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa a bemutatkozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhet a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken méretik meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek a koronáért.

Hangsúlyozta, hogy a leendő szépségkirálynőnek nemcsak szépnek, hanem talpraesettnek, céltudatosnak, barátságosnak, alázatosnak és kommunikatívnak kell lennie, hiszen csak így van esélye a világdöntőn kitűnnie a többi versenyző közül.

Kiemelte, hogy a Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Ezért a felkészítő táborban a Miss Charity alversenyen a jelöltek egyenként prezentálják a jótékonysági projektjüket, majd egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést.

Hangsúlyozta, hogy a felkészítő táborban zajló versenyeken a döntősök személyisége jobban megismerhető, ez segítséget nyújt a zsűritagoknak, akik majd az élő adásban pontozzák a versenyzőket.

Kovács Kokó István műsorvezető elmondta, hogy a nagyszabású élő gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök. A zsűritagok és a nézők elsőként bikiniben láthatják a lányokat, majd ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amelyet idén a labdarúgó-világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában lépnek színpadra a versenyzők, utóbbi két kollekciót Bélavári Zita tervezi. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni. Az adásban sztárfellépők gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról – tette hozzá.

Kraszkó Zita elmondta: a győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák, de idén is lesz közönségszavazás. Az érdeklődők a tavaly megismert mobil applikációt használva is tájékozódhatnak a versenyről, valamint a döntősökről és ezen a platformon is támogathatják szimpátia szavazatukkal a finalistákat. Az applikációban legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz – tette hozzá.

Kovács Kokó István felhívta a figyelmet arra, hogy a döntő előtt egy nappal, július 7-én láthatják a nézők a Királynő útja című összeállítást, amely többek között a lányok felkészüléséről árul majd el kulissza titkokat. “Ebben a félórás programban fog elindulni a közönségszavazás” – hangsúlyozta a műsorvezető.

A koronáért versengő jelöltek közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 24 éves.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Prisztás-gyilkosság – Rohác beismerő vallomást tett
Budapest - Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás [...] tovább »
Hőség – Visszavonták a vörös kódot
Budapest - Visszavonták a hőség miatt korábban kiadott vörös kód figyelmeztetést - írta az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Sziget – Látogatócsúcs, több mint félmillió fesztiválozó
Budapest - Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás [...] tovább »
Elektromos kerékpárokat töltő hálózat létesült a Balatonnál
Siófok - Elektromos kerékpárokat töltő hálózat kezdte meg működését a Balaton körül, 14 [...] tovább »
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
London - Az e-cigaretta belélegzett párája károsíthatja az immunrendszert - állapította meg egy új brit [...] tovább »
Végre boldog vagyok, miért bántanak érte?
Debrecen - „Barátként empatikusnak kell maradnunk, de persze nem kell feladni minden elvárásunkat, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Igencsak kupán vágták a rakamaziak a Tarpát
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szerda estére kiderül, hogy melyik négy megyei focicsapatunk léphet majd pályára két [...] tovább »
Tour de Hongrie – Svájci siker az esős prológon, Lóki a 22.
Siófok - A svájci Patrick Schelling nyerte a keddi prológot Siófokon a Tour de Hongrie országúti kerékpáros [...] tovább »
Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től
London - A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től. tovább »
Három játékosra van még szüksége a Phoenixnek
Tiszaújváros - A csapatépítés miatt a feljutás egyelőre nem lehet cél az újvárosi klubnál. tovább »
Kerékpár: Barcikán
Kazincbarcika - A hétvégén, vasárnap Kazincbarcikán, a Csónakázó tónál rendezték meg – a Team3K és a [...] tovább »
Nyírbátori FC: Egygólos meccs volt, ám végül a vendégek örültek
Nyírbátor - Szilágyi Krisztián nem érti, csapata miért csak a kiállítás és a tizenegyes után kezdett el [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása