Frissítve:

Belvárosi Fesztivál június 1-2.

Június első két napján rendhagyó fesztivált rendeznek Budapest Belvárosában. A kulturális programok mellett, a Belvárosi Fesztivál keretében nyílik meg ismét a Zrínyi utca. Ez az új sétálóutca a Szent István tértől egészen a Dunáig vezet – közölte a Független Hírügynökséggel Rogán Antal, az V. kerület polgármestere.

A kétnapos fesztiválon koncertekkel, gyermeknappal, civil sátrakkal, valamint egészségszigettel várják a szervezők a látogatókat. A fellépők között lesz a Quimby, a Kispál és a Borz, a Back II Black, a Bikini, Halász Judit, Korda György és Balázs Klári, valamint a Bagi-Nacsa duó.

Rogán Antal elmondta, olyan fesztivált szeretnének, ahol a huszonegyedik század kulturális leleményei együtt jelennek meg a hagyományokkal. Ennek jegyében szervezték meg példál a Szabadság téri partit. A fiatalok este tíztől úgy szórakozhatnak, hogy fülhallgatón keresztül élvezhetik majd a zenét, hogy ne zavarják a környéken lakókat. A polgármester tudomása szerint ilyen jellegű bulit még sosem rendeztek Budapesten.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva Rogán Antal elmondta, az elmúlt háromnegyed év építkezésének az eredménye, hogy pénteken átadják a Zrínyi utcát. Az elmúlt hónapokban a Bazilika környezete, illetve a Hercegprímás utca is megújult. A Szent István tér környékének rekonstrukciójára fordított összeg csaknem egy milliárd forintba került, közölte a polgármester.

A Belvárosi Fesztivál részletes programja a: www.belvaros-lipotvaros.hu oldalon olvasható.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Kicsi pálya, kis eredmény, kevés ész”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 15. fordulójában hét meccset [...] tovább »
Jövő márciusig eltiltva Tarcal és Kenézlő játékosa – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a [...] tovább »
„Jó, hogy vége!”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő csoport 15. fordulójának szombati nyitányán [...] tovább »
Ilyen sem volt még: veretlen maradt az Apagy (is)!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 15. fordulójában három meccset [...] tovább »
Csúnya kótaji zakó Naményban​
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 15. fordulójában négy mérkőzést [...] tovább »
Nyírbátori FC – Három null a félidőben, a végén három négy
Nyírbátor - Szünetbeli háromgólos előnye dacára pont nélkül maradt az utolsó igazi őszi meccsén a Nyírbátor. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása