Frissítve:

Belőtt férfi taposta agyon Kingát – Új Ász

Belőtt férfi taposta agyon Kingát – Új Ász
Nem pánik okozta a három lány halálát – állítja egy fiatal, aki szombat este a West Balkánban bulizott, és látta, mi történt az egyik áldozattal.

hiba beküldése

Szadai Tamás az Új Ásznak elmondta: egy fiú és két lány feküdt a földön, az egyik áldozat, Kinga pedig közvetlenül előtte. Látta azt is, hogy valaki rajta áll.

A tömeg halálra taposott három lányt

Elmondása szerint szólt az illetőnek, de az nem ment odébb, a kiabálásokra sem reagált, valószínűleg be lehetett lőve. Ezután lelökte őt a lányról, de ekkor a fiatalnak már nem volt pulzusa. Hiába kiabált, senki sem akart segíteni, végül mégis akadt valaki, akivel kivitték az eszméletlen lányt. A szemtanú állítja: nem volt pánik a szórakozóhelyen, egyszerűen csak összetorlódtak az emberek a szűk lépcsőn. A fővárosi szórakozóhelyen szombat éjszaka – eddig ismeretlen okból – a tömeg halálra taposott három lányt. Az ügyben eddig öt embert vettek őrizetbe.

- Független Hírügynökség-

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Anna, a nap szépe

Anna nyíregyházi diáklány, aki izgatottan készült első nap szépe fotózására, melyen az izgalom elmúltával jól érezte magát.
tovább »

További hírek a Magyarország kategóriából
Pollenhelyzet – ÁNTSZ: országszerte jelentősen visszaesett a parlagfű pollenkoncentrációja
Budapest, 2014. szeptember 18., csütörtök (MTI) - A csapadékos időjárásnak köszönhetően országszerte [...] tovább »
Videó: Cannabis ültetvény Kótajon
Kótaj - A nyomozás adatai szerint a kótaji férfi termesztette, fogyasztotta és árusította is a kábítószert. tovább »
Vitaminbombák őszre
Debrecen - A zöldségek és gyümölcsök segítségével megelőzhetőek a betegségek. Lássuk milyen vitaminokhoz [...] tovább »
Kutya nélkül, újra “megvakítva”
Verpelét, Miskolc - Mi visz rá valakit, hogy megmérgezze egy vak ember segítő kutyáját? tovább »
Árvíz – Harmadfokra emelték az árvízi készültséget a Zalán
Nagykanizsa, 2014. szeptember 18., csütörtök (MTI) - Csütörtökre virradóra a Zala Zalaapátinál átlépte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása