Frissítve:

Belecsaptak a lecsóba az újvárosiak

Elkezdte a felkészülést a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Elkezdte a felkészülést a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Horváth Ferenc elárulta, ami remekül működött a Balmaznál, azon nem szeretne változtatni.

hiba beküldése

Új szelek fújnak az élvonalba jutó Balmaz Kamilla Gyógyfürdőnél: az MTK ajánlatára igent mondó Feczkó Tamás két és fél év után búcsút intett a történelmi tettet végrehajtó csapatnak, a helyét pedig a már több NB I-es klubnál bizonyító Horváth Ferenc vette át. Az új szakvezető hétfőn bemutatkozott a társaságnak, majd megtartotta az első edzést. A bemelegítést követően előkerült a labda, a futballisták először „cicáztak”, ezt követően egymás közötti játék vette a kezdetét. A meccs során az egyik gárda sárga, a másik pedig zöld fejpántot viselt. Nem finomkodtak Horváth Ferenc tanítványai, olykor kemény belépők tarkították az összecsapást. A küzdőszellem tetszett a trénernek, aki többször tapssal honorálta a látottakat. Záróakkord gyanánt futás várt Belényesi Miklósékra. A foglalkozáson nem a teljes keret állt a szakmai stáb rendelkezésére, Bakos Bence és a csapatkapitány, Sigér Dávid sem végezhetett teljes értékű munkát.

Veszélyes ellencsapások

– Sok mindent egy edzésből nem lehet leszűrni, de elégedett lehetek a fiúk produkciójával – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Horváth Ferenc.

Hogy milyen stílusú alakulatot láthatnak majd a drukkerek? Úgy gondolom, ami jól működött a Balmazújvárosnál, azt mindenképpen folytatnunk kell.”

– A csapat remekül funkcionált, ezen az úton kívánunk továbbhaladni. Valószínűleg a meccseink zömén nem mi fogunk dominálni, így olyan felállásban gondolkodunk, amelynek alapját elsősorban a kontratámadások adják. Sok idő nem áll a rendelkezésünkre, hiszen négyhetes felkészülés vár a srácokra. Arról még nem tudok nyilatkozni, hogy megyünk-e edzőtáborba. A célunkat nem lehet bonyolultnak nevezni, feltétlenül bent akarunk maradni az NB I-ben! – jelentette ki lapunknak a mester.

b4

Fotó: Derencsényi István

Váratlan csere

A játékosok közül az előző szezonban az újvárosi keret legeredményesebb tagjának számító Fekete Ádám beszélt az első „megmérettetésről”.

– Két hétig pihenhettünk. Egyfelől rövid volt a szünet, másrészről pedig már számoltam vissza a napokat a rajtig, hiszen mégiscsak a legmagasabb osztályban bizonyíthatunk. Nagy hőségben mozogtunk, ennek ellenére jól esett a tréning, amely remek intenzitásban zajlott. Természetesen meglepett Feczkó Tamás búcsúja, de az élet megy tovább. Sok sikert szeretnénk kívánni neki. Nagyon várom már a pontvadászat kezdetét, jöjjön, aminek jönnie kell. Keményen megdolgoztunk a feljutásért, nincs okunk félni. Nem hinném, hogy csak a kiesés elől kell majd menekülnünk, komolyabb terveink is lehetnek a következő idényben – jelentette ki a gólerős csatár.

HBN-BÁ



További hírek a Sport kategóriából
Nem jelentett akadályt a Szécsény a DVTK-nak
Miskolc - A DVTK I. férfi-asztaliteniszcsapata szombaton hazai környezetben győzött. tovább »
Nagyot küzdött a Vénusz Hajdúböszörményben
Miskolc - A női futsal NB I 5. fordulójában Hajdúböszörményben lépett pályára a Miskolci Vénusz együttese. tovább »
Női Magyar Kupa: Nyolc között a DVTK
Miskolc - A női labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójában gólzáporos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Budapesten nyertek a diósgyőri lányok
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 4. fordulójában Budapesten lépett pályára a Diósgyőri VTK [...] tovább »
MVSC: Két lényeges játékelem döntött
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 4. fordulójában hazai pályán szerepelt a Miskolci VSC-MVSI [...] tovább »
Remek csapatmunkával újabb idegenbeli MEAFC siker
Miskolc - Az odahaza eddig veretlen Törökbálint otthonából távozott győzelemmel a Miskolci EAFC. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kazincbarcikai Ördögök: A kontrák döntöttek a hajrában
Kazincbarcika - A floorball OB II-ben Veszprémben lépett pályára a Kazincbarcikai Ördögök gárdája. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása