Frissítve:

Bejelentésköteles lesz a termékbemutatásra szervezett utazás

Budapest, 2013. december 31., kedd (MTI) – Januártól a termék forgalmazása céljából szervezett utazást vagy rendezvényt a kereskedő köteles lesz bejelenteni – az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

A kereskedő a telephelye szerinti jegyzőnek – az utazást megelőzően 15 nappal korábban – köteles bejelenteni a rendezvény helyét és időpontját. A jegyző a bejelentést 3 napon belül továbbküldi az utazás vagy a rendezvény helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek.

Egy további előírás született a mozgóboltokra is. A mozgóbolt úgy üzemeltethető, ha a jármű tulajdonosa – vagy üzembentartója – arra engedélyt adott, a kereskedő pedig beszerezte az árusított termékekre előírt hatósági engedélyeket. Ezeken túl a kereskedő nevét és székhelyét – jól láthatóan – ki kell írni a mozgóboltra.

– MTI – 

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
KSH: térképes interaktív alkalmazás a legfontosabb mutatók összehasonlítására
Budapest - A legfontosabb statisztikai mutatók területi jellemzőinek összehasonlítását teszi lehetővé a [...] tovább »
ITM: elektromos járművekkel segíti a segélyszervezeteket
Budapest - Négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését [...] tovább »
Idén a SZÉP-kártya és a készpénz mellett döntött a munkavállalók többsége
Budapest - Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az [...] tovább »
Halálos baleset történt Nagykőrös és Cegléd között
Budapest - Két autó karambolozott a 441-es úton, a balesetben egy ember meghalt - tájékoztatta az Országos [...] tovább »
Húsvét – Este Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban
Budapest - Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a [...] tovább »
Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban, senki sem sérült meg
Zágráb - Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban Delnice közelében, de senki sem sérült [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz-vb – Elkészült a selejtező sorsolása
Budapest - Elkészítették a budapesti asztalitenisz-világbajnokság selejtezőinek sorsolását. A tizenhárom magyar [...] tovább »
Immár hagyományosan: Flórián Kupa Encsen
Encs - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, [...] tovább »
Hetedszer versengtek immár a Tokaji hegyen
Tarcal - Immár hetedik alkalommal rendezték meg Tarcalon a Kőfejtő Cross-versenyt, amely a kerékpáros és a futás [...] tovább »
MKC: Érvényesült a papírforma
Mezőkövesd - Veszprémben szerepelt pénteken a mezőkövesdiek NB I.-es férficsapata. tovább »
„Egy nagyon kemény mérkőzésre számítok”
Miskolc - A női labdarúgó NB I. 18. fordulójában idegenben lép pályára a DVTK. tovább »
MVLC: Építkeznének a hajrára
Miskolc - Szombaton idegenbeli meccset vív a miskolci élvonalbeli pólóegyüttes. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása