Frissítve:

Befejezték a helyszínelést az M3-as autópályán

Budapest, 2015. április 10., péntek (MTI) – Befejezték a helyszínelést az M3-as autópályán, a forgalom újra zavartalan – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken reggel a rendőrség honlapján.

Közleményük szerint az M3-as autópálya 141-es kilométerénél pénteken hajnalban fél kettő előtt egy személygépkocsi egy kutyával ütközött, majd árokba hajtott. A jármű utasa, egy 29 éves kiskunhalasi férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Renault Megant vezető 24 éves hajdúböszörményi nőt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Miért ne hordjuk ki lábon a megfázást
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Odafigyeléssel ellenállóbbá tudjuk tenni szervezetünket. tovább »
Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró
Budapest - Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró, grafikus. A művészt, aki az elmúlt több mint [...] tovább »
Szétesőben
Az a világ, amit ismerünk, szétesőben van, mondja az énekes, aki több korosztály figyelmét élvezi, talán nem [...] tovább »
Segíts, hogy egyedül csinálhassam!
Az 1986-os év meghatározó volt pályafutásom során: ekkor találkoztam először sérült gyermekekkel. [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 48. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Videó: Járja végig a Pireneusokat két debreceni fiatallal!
Debrecen - Radics Tamás és Kiss Judit nemrégiben első magyarokként járták végig a Pireneusok gerincét a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hétfőn lesz a Rotary Mikulás-futás Miskolcon
Miskolc - December 5-én hétfőn immár hatodik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Rotary Mikulás-fu­tást [...] tovább »
Mezőkövesdi KC: Személyi változások lesznek
Mezőkövesd - Újabb, az is lehet, hogy végzetes vereséget szenvedett az MKC férfi kézilabdacsapata. tovább »
NB III: Chuka is pályára lépett a böszörményiek ellen
Debrecen - Vasárnap kora délután a tabella 16. helyén álló Hajdúböszörmény otthonában vendégszerepelt a [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: „Bekötött” szemmel az első két negyedben
Miskolc - A Diósgyőr halvány teljesítménye miatt esélytelen volt a győzelemre a Pécs ellen. tovább »
A játékosok is beleszólhatnak, ki lesz a női röplabda-válogatott új edzője
Budapest - A játékosok és a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) vezetői együtt választják ki az Európa-bajnoki [...] tovább »
Női röplabda NB I – Továbbra is veretlen a címvédő Békéscsaba
Budapest - A címvédő Békéscsaba továbbra is veretlen a női röplabda NB I-ben, miután az alapszakasz vasárnapi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása