Frissítve:

Befejeződött Nagyecsed szociális városrehabilitációs programja

Nyíregyháza, 2015. október 1., csütörtök (MTI) – Több mint 390 millió forintot fordítottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed leromlott városrészének felújítására és fejlesztésére – közölte a száz százalékban európai uniós támogatású projekt kommunikációjáért felelős társaság csütörtökön az MTI-vel.

A program keretében felújították a város több központi utcájának csapadékvíz-elvezető rendszerét és járdákat építettek.
A beruházás során új közösségi házat hoztak létre és szereltek fel a működéshez szükséges eszközökkel. Az egyik helyi tó körül sétányt alakítottak ki, stégeket, pavilonokat, tűzrakóhelyeket és más utcabútorokat helyeztek ki. Több játszótér épült, a gyerekek kikapcsolódását emellett játszóvár, babaház, hinták, továbbá műfüves sportpálya, görkorcsolya- és drótkötélpálya segíti.

Az elnyert támogatásból az önkormányzat programalapot hozott létre, amelyből a magyar-román határ közelében fekvő település tizenhárom civil szervezetét több mint 31 millió forinttal támogatta.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Hamar véget ért a Vágányember karrierje
Budapest - Mindössze három napig élt a MÁV kabalafigurája, Trackman. tovább »
Szeptembertől lehet pályázatot benyújtani gázkonvektorok cseréjére
Budapest - Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a [...] tovább »
NGM: állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály
Budapest - Augusztus 20. a magyaroknak egyszerre jelenti az ország jövőjét meghatározó döntéseket, a kijelölt [...] tovább »
A Raiffeisen Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket
Budapest - A Raiffeisen Bank Zrt. is megkezdheti a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek kihelyezését, a [...] tovább »
Sherlock Holmes-darabbal indul az évad a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban
Nyíregyháza - A sátán kutyája című Sherlock Holmes-történet premierjével kezdi szeptember 9-én a 2017/18-as [...] tovább »
Cofidis: nyaralásra és lakásfelújításra terveznek a legtöbbet költeni a magyarok
Budapest - A magyarok közül a legtöbben (28 százalék) nyaralásra terveznek költeni az idén, ezt követően az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Fradival játszottak 70 éves születésnapjukon Szirmabesenyőben
Szirmabesenyő - Emlékezetes rendezvényt tartottak vasárnap délután Szirmabesenyőben. tovább »
Ünnepnapi ajándékot kaptak Kisgyőrben
Kisgyőr - Augusztus 20. alkalmából műfüves pályát kaptak az ezerhatszáz lelkes Kisgyőr lakói. tovább »
Hazai vízben küzdenek a második fordulóért
Miskolc - A 39. héten öt vendéggárda érkezik a Kemény Dénes sportuszodába. tovább »
Futballsikereket ért el a DEAC az ünnepi hétvégén
Debrecen - Eredményes hétvégét zártak a Debrecen Egyetem labdarúgó-csapatai, a három mérkőzésen a [...] tovább »
Focikapus, majd edző lett az ötven éve az egri várat ostromló egykori janicsárból
Nyíregyháza - Kovács János is aktív részese volt az Egri csillagok 50 évvel ezelőtti forgatásának, és ott [...] tovább »
Birkózó-vb – Lőrincz Tamás is negyeddöntős
Párizs - A kötöttfogású Lőrincz Tamás (75 kg) követte a negyeddöntőbe öccsét, Viktort (85 kg) és Korpási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása