Frissítve:

Basescu Marosfőn: a román zászlót is ki kellene tűzni a székely mellé

Marosfő/Bukarest, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI) – A román zászlót is ki kellene tűzniük a térség lakóinak a székely és a magyar zászló mellé – vélekedett Traian Basescu román államfő a székelyföldi Marosfőn csütörtökön, ahol részt vett az 1996 és 2001 között épült ortodox kolostor búcsúján.

hiba beküldése

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az államfő egy román zászlót kapott ajándékba Ioan Selejantól, Hargita és Kovászna ortodox érsekétől.

“Úton errefele sok portán székely zászlót is láttam a magyar zászló, Magyarország zászlaja mellett. Vajon nem fért volna ott el Románia lobogója is? Senki nem mondja, hogy ne tűzzék ki ezeket a saját otthonukon, ha úgy akarják. De meg kellene találni a helyét a román trikolórnak is, mert ez a kölcsönös tisztelet jele lehetne” – mondta a román elnök.

Basescu mellett a Nagyboldogasszony ünnepére összesereglett ezerkétszáz hívő is kapott egy-egy román zászlót. Júniusban Kovászna és Hargita megye ortodox érseksége két kilométernyi zászlóanyagot vásárolt, hogy abból a térség kolostoraiban román nemzeti színű zászlót varrjanak a székelyföldi ortodox templombúcsúk résztvevői számára.

Székelyföldön 2012 nyarán alakult ki román-magyar feszültség a szimbólumok kapcsán. A Ponta-kormány által kinevezett Kovászna megyei prefektus bíróságon támadta meg a helyi és a megyei önkormányzatoknak a székely zászló, illetve más helyi zászlók kitűzésére vonatkozó határozatait. Idén februárban diplomáciai vitává terebélyesedett Magyarország és Románia között a kisebbségi jelképhasználat ügye.

A román államfő a héten másodszor látogatott Marosfőre. Hétfőn a külhoni románságnak szervezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen vendégeként azt mondta: Románia vezető szerepet fog vállalni “Budapest rendreutasításában”, mert Magyarország az “instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben. Basescu úgy vélekedett a “magyar politikai elit” részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről, hogy ezek túllépték az illendőség határát, s ez többé nem ismétlődhet meg.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
INF-szerződés – Putyin: amerikai rakéták európai telepítése esetén Oroszország az Egyesült Államokat is célba fogja venni
Moszkva - Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai telepítése esetén Oroszország nemcsak az [...] tovább »
Megállapították a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét
London - Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási [...] tovább »
Politológus: a V4-ek közös külpolitikája egy erőközpont
Budapest - Farkas Örs politikai elemző szerint a visegrádi országok (V4) közös külpolitikája olyan [...] tovább »
Szkripal-ügy – Bejelentette fia eltűnését a rendőrségen Szkripal anyja
Moszkva - Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök anyja bejelentette a moszkvai rendőrségen, hogy a fia [...] tovább »
Rendszeres időjárás-jelentést küld a Marsről az Insight űrszonda
Washington - Időjárás-jelentést küld kedd óta a Marsról az Insight űrszonda, amely nemcsak a vörös [...] tovább »
EP-választás – Kovács Zoltán: a cél, hogy Európa visszatérjen a józan ész talajára
Budapest - A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Saját nevelésű védő távozott a DVTK-tól
Miskolc - Eperjesi Gábor 73 alkalommal lépett pályára az élvonalban, piros-­fehér színekben. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – Korábbi elsők ismét befutottak
Miskolc - Az Év sportolója 2018 díjátadót kedden tartottuk az Észak-Magyarország székházában. tovább »
Négy év után visszatér Niksa Dobud olimpiai bajnok vízilabdázó
Recco/Budapest - Négy év után visszatér Niksa Dobud, a horvátok olimpiai bajnok vízilabdázója, aki az [...] tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – Jutalmaztuk a legkiválóbbakat
Miskolc - A székházunkban tartott egyórás gálán sportolókat és csapatokat részesítettünk elismerésben. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – Megtartottuk a díjátadót
Miskolc - Mindenki nagy izgalommal várta a díjkiosztót: drukkoltak a szervezők és a meghívottak is. tovább »
Pénteken ismét Magyar Parasport Napja, országszerte Lélekmozgató
Budapest - Pénteken második alkalommal ünneplik meg a Magyar Parasport Napját, amelynek keretében idén is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása