Frissítve:

Barcelona World Race – Fa Nándorék egy “ufóval” ütköztek

Budapest, 2015. február 11., szerda (MTI) – Az elmúlt egy hétben csak lassan haladt, ráadásul kedden egy ismeretlen “dologgal” ütközött a Spirit of Hungary, Fa Nándorral és új-zélandi társával, Conrad Colmannal a fedélzetén, így hátránya jelentősen nőtt a mezőny többi hajójával szemben a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen, melyen a második helyen haladó Neutrogénának műszaki hiba miatt meg kell állnia.

hiba beküldése

“Kora reggel elütöttünk egy ufót” – írta a verseny honlapjának Fa Nándor kedden éjszaka. – “Nem tudjuk mi volt az, valami nagy, fekete, kemény dolog, de nem bálna.”

A magyar hajós tájékoztatása szerint a kormányt összekötő rúd eltört az ütközésben, ám kemény munka árán sikerült megjavítaniuk, valamint a műholdvevő antennát is szerelni kellett. A Spirit of Hungary jelenleg az Indiai-óceánon hajózik az utolsó előtti hajótól, a hatodik One Planet, One Oceantől közel 700, míg a vezető Cheminées Pujoulat-tól több mint 4000 mérföldre lemaradva.

A Bernard Stamm vezette éllovas már a Csendes-óceánon van, s több mint 300 mérfölddel vezet a spanyol Guillermo Altadill irányította Neutrogena előtt. A két vitorlás eddig viszonylag szorosan követte egymást, ám a nagy csata szerdán – egyelőre – véget ért, miután a Neutrogénának tönkrement az áramellátó rendszere, amit nem tudnak másként megjavítani, csak ha kikötnek.

Altadillék most Új-Zéland déli szigete felé tartanak, mely több mint 500 mérföldre van tőlük. A szabályok szerint a technikai megállónak minimum 24 órásnak kell lennie, de maximum nyolc napot lehet a kikötőben tölteni.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Asztalitenisz World Tour – Magyar második és harmadik hely Bulgáriában
Budapest/Panagjuriste - Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a [...] tovább »
Poór Brigitta győzött a lengyelországi tereptriatlon világkupán
Budapest - Poór Brigitta nyerte a németországi tereptriatlon világkupa-futamot, egy héttel azután, hogy [...] tovább »
Férfi kosárlabda Eb-felkészülés – Újabb sima győzelem Izland ellen
Székesfehérvár - A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott visszafogott [...] tovább »
Az orosz elnöktől szeretne átvenni „valamilyen” érmet
Miskolc - Csúcsnevezés történt: a közelgő vébén 134 ország 798 versenyzője vesz részt. Interjú Gercsák [...] tovább »
Videó: Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világbajnokot (18+)
Moszkva - Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt - [...] tovább »
Élvezetes meccsekkel zárult az idei Traubisoda Strandröplabda Bajnokság
Hajdúböszörmény - Az ötödik alkalommal megrendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Universiade – A női vízilabdázók ismét nyertek, a férfiak kikaptak
Budapest/Tajpej - A női válogatott Nagy-Britannia legyőzésével folytatta szereplését a Tajvanon zajló [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása