Frissítve:

Baráth Etele maradt az MKKSZ elnöke

Budapest, 2013. április 6., szombat (MTI) – További négy évre Baráth Etelét választotta meg elnökének a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ).

hiba beküldése

A szövetséget 1995-től irányító sportvezető a szombati tisztújító közgyűlésen, az újraválasztása után arról beszélt, hogy a londoni olimpia után komolyan elgondolkodott azon, hogy nem jelölteti magát ismét, ám később mégis a folytatás mellett döntött.
“A sportágban ősszel megjelenő nehézségek legyőzésének szándéka, valamint az új stratégia kidolgozásának lehetősége ösztönzött arra, hogy vállaljam a további munkát” – indokolta döntését az MKKSZ tájékoztatása szerint Baráth, akinek nem volt ellenfele a választáson.
A következő ciklussal kapcsolatos terveiről azt mondta, azért fog dolgozni, hogy a sportág eredményessége megmaradjon, viszont társadalmi elfogadottsága “fejlődjön”.
“A sportág legfontosabb célja, hogy egészséges gyerekeket neveljen, és évtizedekig tartsa meg őket a sportág számára. Szellemi és fizikai kultúrát szeretnék terjeszteni, ez lesz a jelszavunk a következő négy évben” – beszélt a feladatokról Baráth.
A közgyűlés megválasztotta a szövetség alelnökeit is a következő ciklusra: Kadler Gusztáv lett az általános, Schmidt Gábor pedig a szakmai alelnök, fejlesztési alelnöknek Petrovics Kálmánt, stratégiai alelnöknek pedig Apáthy Endrét választották meg.

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Napi horoszkóp – 2018. december 14.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Két gyermek után is
Debrecen - A magyar családok otthonhoz jutását segíti elő a támogatások összegének emelése. tovább »
Több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzés a honvédségnél
Budapest - A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány. tovább »
Az illetékes EP-szakbizottságok támogatják az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését
Brüsszel/Strasbourg - Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai csütörtökön annak a tervezett [...] tovább »
Advent – Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten
Budapest - Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést [...] tovább »
Pénzért ígért magyar állampolgárságot a volt polgármester
Nyíregyháza - Súlyosbította a törvényszék Monok volt polgármestere és élettársa büntetését. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása