Frissítve:

Banki elszámolás – Hat pénzintézet 110 ezer ügyfele kapja meg a többségnél később az elszámolást

Budapest, 2015. május 5., kedd (MTI) – A devizahiteles elszámolási és forintosítási tájékoztató leveleket hat pénzintézet 110 ezer ügyfele kapja meg az általános határidőnél később, de még májusban, illetve június elején – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivőhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

hiba beküldése

Emlékeztetett, hogy a tájékoztató leveleket a jogszabály szerint április 30-áig kellett postára adniuk a pénzügyi intézményeknek, kivéve azt a hatot – KDB Bank Európa Zrt., K&H Bank Zrt. (banki és lízing üzletág is), OTP Bank Nyrt., OTP Ingatlanlízing Zrt., OTP Jelzálogbank Zrt., Porsche Bank Zrt. -, amelyek esetében a jogi eljárások miatt kitolódott ez a határidő.

Így az ügyfelek többsége a napokban veheti át a leveleket – tette hozzá.

Aki nem kapja meg időben a tájékoztatást, az intézmények honlapján tájékozódhat arról, hogy mikor postázták az utolsó levelet, ezt minden cég köteles honlapján közzétenni. Azok, akik úgy gondolják, hogy nekik is kapniuk kellett volna értesítőt, első körben a pénzintézethez forduljanak panasszal, erre 60 nap áll rendelkezésre – mondta Fülöp Zsuzsanna.

Aki nem érti az elszámolást, az a civil szervezetekhez, a 11 megyében működő pénzügyi tanácsadó szolgálathoz, illetve az MNB ügyfélszolgálatához fordulhat segítségért. Aki viszont adathibát fedez fel, nem ért egyet az elszámolással, az 30 napon belül írásban tehet kifogást a pénzügyi intézménynél – hívta fel a figyelmet az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Videó: Az áfacsökkentés drágulást hozott
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Lenyelték az áfacsökkentést a vendéglősök. Nemhogy olcsóbbak [...] tovább »
Minden eddiginél több, 184 országban aludtak ki a fények a Föld Órája alkalmából
Budapest - Rekordszámú, 184 ország részvételével söpört végig a világon a Föld Órája akció, hogy felhívja [...] tovább »
Megkezdődött a nyári időszámítás
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 [...] tovább »
Hét bank 30 százalékkal növeli a bankkártya-elfogadóhelyek számát
Budapest - Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus [...] tovább »
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő
Budapest - Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az [...] tovább »
Még tovább nőtt az érdeklődés belföldi szálláshelyeink iránt
Debrecen - Minden igényt kielégítő utazásiajánlat-mustra zajlik három napon át a Nagyerdei Stadionban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent DVTK: Végig vezetve, magabiztos győzelemmel
Miskolc - A Győr lesz a Diósgyőr ellenfele a női kosárlabda NB I rájátszásának első körében. tovább »
“Sikerült megtalálnunk a harmadik erőt, amit Véber Gyuri keresett”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 20. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
„Ez a győzelem úgy kellett nekünk, mint falura a villany”
Hajdú-Bihar - Véget értek a megye I-es labdarúgó bajnokság vasárnapi mérkőzései. Íme az eredmények. tovább »
Mihály Kata a 23. lett
Debrecen - Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese két nyert mérkőzés után a harmadikon kikapott, így a 11. helyen [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: A Szigetszentmiklós kipipálva
Ózd - Négygólos győzelmet aratott a Szigetszentmiklós ellen az ÓAM-Ózdi KC férfi kézilabda-csapata. tovább »
“Sajnos, a mérkőzés elején bennmaradtunk az öltözőben”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 20. fordulójának mérkőzéseit játszottak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása