Frissítve:

Bankadó – Varga Mihály: ősszel, az adócsomaggal együtt fogadhatják el a bankadó csökkentését

Budapest, 2015. február 10., kedd (MTI) – Idén ősszel, az adócsomaggal együtt fogadhatják el a bankadó csökkentését, amelyről hétfőn írt alá szándéknyilatkozatot a kormány és az Erste Bank – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 Ma reggel, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A magyar állam és az EBRD tőkeemeléssel 15-15 százalékos tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben, a bank pedig a jövőben aktívabb finanszírozást vállal, az erről szóló megállapodást az érintettek hétfőn írták alá Budapesten. A megállapodásnak része az is, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, és az adó mérséklése folytatódni fog 2017-2019-ben is.

Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli műsorában kiemelte: 2016-ban a kormány 2 százalék feletti gazdasági növekedést vár, aminek köszönhetően mintegy 200-250 milliárd forintos költségvetési többletbevétellel lehet számolni. Elmondta, ennek egy részéből lehet a bankadóból a hitelezési aktivitás növekedése érdekében engedményt tenni.

A kormány egyelőre nem tervezi, hogy más szektorális különadókat is csökkent, a legfontosabb most a gazdasági növekedés stabil fenntartása, de ez nem zárja ki azt, hogy további ágazatokban is mérlegeljék, szükség van-e a különadókra ilyen formában – tette hozzá.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a március végéig a magyar állam megkapja az Erstétől azt az információcsomagot, amelyből a legfontosabb adatok kinyerhetők, majd a május végéig lezáruló, független könyvvizsgáló átvilágítás után határozzák meg az Erste 15 százalékának vételárát. Utóbbival kapcsolatban a miniszter csak annyit mondott, “tízmilliárdos nagyságrendű” összegről van szó.

Arra a kérdésre, hogy más kereskedelmi bankok is ígértek-e hasonló programot, a miniszter elmondta: csak az Erste részéről volt ilyen felvetés, amit a kormány örömmel fogadott. Az Erste 550 millió eurós (170 milliárd forintos) hitelprogramot indít, a bankadó pedig a 2014-es mérlegfőösszegre számítva 2016-tól a mérlegfőösszeg 0,31 százalékára mérséklődik, ami körülbelül 60 milliárd forintos tehercsökkenést jelent – emlékeztetett Varga Mihály.

Hangsúlyozta, hogy még ezzel a módosítással is “igen jelentősnek mondható” a magyar bankadó.

A miniszter szólt arról is, hogy a bankadó mérséklése a költségvetés szempontjából nem jár kockázattal, mert a hitelezési aktivitás, valamint a munkahelyek számának és a beruházásoknak a növekedése a bevételi oldalon visszahozza a kiesett összeget.

Varga Mihály szerint a hétfőn aláírt szándéknyilatkozat új keretbe helyezi a magyar bankrendszer működését: a konszolidáció évei után a kormány is komoly kötelezettségeket vállalt a bankadó csökkentésével, az Erste pedig hitelezési programot indít. Hozzátette, vállalták azt is, hogy “az állam tulajdonában lévő magyar banki tulajdontól három éven belül meg fogunk válni”.
A magyar állam az Erstében – amelynek mind igazgatóságába, mind felügyelőbizottságába 1-1 képviselőt delegál majd – rálát a bank működésére, de ennél fontosabb, hogy az állam jelenléte segíti, hogy a magyar gazdaság érdekeivel hosszú távon harmonizáló döntések szülessenek – emelte ki Varga Mihály.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hét bank 30 százalékkal növeli a bankkártya-elfogadóhelyek számát
Budapest - Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus [...] tovább »
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő
Budapest - Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az [...] tovább »
Még tovább nőtt az érdeklődés belföldi szálláshelyeink iránt
Debrecen - Minden igényt kielégítő utazásiajánlat-mustra zajlik három napon át a Nagyerdei Stadionban [...] tovább »
Médiatanács: 220 ezer forintos bírságról döntött a hatóság
Budapest - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a [...] tovább »
Módosították a német autópályadíjról szóló szabályokat
Berlin - A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken módosította a külföldi autósokat is terhelő [...] tovább »
Védőhálót a tyúkok feje fölé!
Hajdú-Bihar - Az országos főállatorvos hazánk egész területére elrendelte a baromfik zártan tartását. Vajon meddig? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Bradley átgondolja, Hajós már hajlik
Miskolc - Két nappal újabb Mol-ligás sikerük után sajtótájékoztatót tartottak a Macik. tovább »
NB III: döntetlent játszott a kis Loki
Debrecen - A DVSC-DEAC - Újpest mérkőzésen nem született gól. tovább »
Vb-érmek után, világjátékok előtt a magyar dzsúdzsucu
Budapest - Sportágtörténelmi sikert aratott a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség válogatottja az athéni [...] tovább »
Nagy csatában nyert a Phoenix KK
Tiszaújváros - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 21. fordulójában hazai környezetben lépett [...] tovább »
Miskolci EAFC: Győzni mennek Nagykőrösre
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának a 21. forduló Nagykőrösön vendégeskedik a Miskolci EAFC [...] tovább »
A bajnokság meglepetéscsapatát fogadják az ózdiak
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B 20. fordulójában a Szigetszentmiklós együttesét látja vendégül az ÓAM-Ózdi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása