Frissítve:

Balog Zoltán: elsősorban a kis közösségeknél kell erősíteni a kulturális alapellátást

Budapest, 2015. február 14. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j3) a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat rendezvényének résztvevőivel a XI. kerületi TEMI Fővárosi Művelődési Házában 2015. február 14-én. Budapest, 2015. február 14. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j3) a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat rendezvényének résztvevőivel a XI. kerületi TEMI Fővárosi Művelődési Házában 2015. február 14-én. - © MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2015. február 14., szombat (MTI) – A kormány programja, hogy a kulturális alapellátást elsősorban a kis közösségeknél erősítse, hiszen itt a legnagyobb a veszélye, hogy a kulturális tevékenység megszűnik vagy eltűnik – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a XI. kerületi TEMI Fővárosi Művelődési Házában, ahol a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat egyik rendezvényén vett részt.

hiba beküldése

Balog Zoltán kiemelte: ebben az évben a kormány 1,2 millió forint értékű alapellátást nyújt minden kistelepülési intézménynek. A kis- és közepes városoknak 1,5 milliárd forint értékben pedig olyan rehabilitációs pályázatot hirdet, amely lehetővé teszi a települések számára, hogy megtölthessék tartalommal kulturális tereiket.

A miniszter elmondta, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvényein a hétvégén 500-nál is több helyszín mutatja be kulturális vállalkozásait országszerte.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Magyar Népművelők Egyesülete civil kezdeményezésként, nyolc évvel ezelőtt kezdte el a kultúrházak éjjel-nappal projektet. “A kormány azért állt a kezdeményezés mellé 10 millió forintos támogatással már tavaly is, mert hiánypótlónak tartjuk, valamint szeretnénk, ha a digitális világban nem az elmagányosodás, hanem a közösségépítés lenne az életünk középpontjában.”

A miniszter úgy vélte, az a tény, hogy ebben az évben a kétnapos sorozathoz kapcsolódó rendezvények 90 százaléka vidéken zajlik azt mutatja, “hogy a vidék fejlődik a kulturális aktivitás tekintetében”.

Balog Zoltán a Mező együttes farsangi gyerektáncházán vett részt, amelyen bekapcsolódott a gyerekekkel együtt a népdalok éneklésébe és a dunántúli ugrós tánc tanulásába is.

Az eseményen részt vett Szente Vajk színész, a rendezvénysorozat arca, valamint Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere is.
Az országban egész hétvégén táncházzal, koncerttel, színházi estekkel, farsangi foglalkozásokkal és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket a sorozat keretében. A települések szerint is kereshető programkínálatról a kulturhazak.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása