Frissítve:

Balog Zoltán: a Magyarországgal foglalkozó német elemzés egy lépés az ország megítélésének javulása felé

Budapest/Berlin, 2015. június 11., csütörtök (MTI) – Tárgyszerűnek és pozitívnak nevezte Balog Zoltán a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) által készített, Magyarországgal foglalkozó elemzését. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Berlinben átadta a dokumentumot német parlament alsóháza, a Bundestag alelnökének.

hiba beküldése

Balog Zoltán az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: a csütörtökön Berlinben bemutatott, Magyarország a médiában 2010-2014 – Kritikai észrevételek a sajtótudósítások kapcsán című kutatás olyan hangnemben íródott, ami egy lépés Magyarország nemzetközi megítélésének javulása felé.

“A jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a választójog, média, szociális igazságosság, korrupció, antiszemitizmus, hajléktalanság és a roma kisebbség helyzete szempontjából tesznek kritikai megállapításokat – amelyeket nyilván érdemes megfontolni -, ugyanakkor egyértelműen kiderül a dokumentumból, hogy Magyarországot, különösen a német sajtóban, olyan egyoldalúan ábrázolják, ami egyáltalán nem felel meg sem a tényeknek, sem a valóságnak” – mondta a miniszter.

Jelezte, hogy a kutatás vezetője, Klaus von Dohnányi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, a társaság elnöke volt.
Balog Zoltán, aki egyebek mellett egy konferencián is részt vett a német fővárosban, átadta a dokumentumot Johannes Singhammernek, a Bundestag keresztényszociális (CSU) párti alelnökének, hangsúlyozva, hogy az abban foglaltak a Magyarországgal való tárgyszerű vita irányába tesz jelentős lépéseket.

Hozzátette, hogy egy komoly jegyzetanyaggal ellátott iratról van szó, amely tartalmaz végkövetkeztetéseket és ajánlásokat is.

Megjegyezte azt is, hogy Berlin előtt Londonban járt, ahol szintén nagyon pozitívan fogadták. Három miniszterrel is tárgyalt, akik kifejezték a legnagyobb elismerésüket Magyarország gazdasági teljesítménye miatt és üdvözölték a közfoglalkoztatás, valamint a roma-program terén elért eredményeket is – tette hozzá.

A DGAP csütörtökön Berlinben bemutatott elemzésében megállapította, hogy a német és a nemzetközi sajtóban Magyarországról szóló tudósítások számos sajtóorgánum esetében részben hiányosak, egyoldalúak, és olykor tartalmilag is hibásnak minősíthetők, ennek következtében pedig torz kép alakul ki az olvasókban Magyarországról.

A tekintélyes kutatóintézet Magyarország a médiában 2010-2014 – Kritikai észrevételek a sajtótudósítások kapcsán című kutatási programjának zárójelentése szerint a tudósításokból kibontakozó “torz képet” a német politikai közélet “egyre inkább magáévá teszi”, holott “Magyarország továbbra is szabad és demokratikus jogállam, amelyben a sajtó nem szenved cenzúrától, az igazságszolgáltatás intézményi függetlensége adott, az Orbán-kormány pedig nem támogatja az antiszemitizmust”.

A DGAP honlapján is megjelent kutatási jelentésben foglalt ajánlások szerint a tudósítások minőségén javítani lehetne egyebek mellett azzal, ha az újságírók alaposabban ellenőriznék az információkat és az aktuális ügyekben politikailag független szakértőket kérdeznének meg, illetve ha “a Németországban is közismert magyar értelmiségiek”, valamint a kivándorolt magyarok körén kívül “az adott témák szakértőit is megkérdeznék az egyes ügyekben”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kovács Kázmér: az ügyvédek tartanak az új polgári perrendtartástól
Budapest - Az ügyvédek tartanak a január 1-jén hatályba lépő új polgári perrendtartástól (pp) - mondta a [...] tovább »
Tállai: december végéig lehet visszaigényelni a NAV-tól a 2013. január 1-je előtti túlfizetéseket
Budapest - Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az [...] tovább »
Ericsson: a technológia emberi arcot ölt 2018-ban
Budapest - Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, [...] tovább »
Hármasikrek édesanyja veszítette életét Debrecenben
Debrecen, Hajdúszoboszló - Pénteken egy édesanya elhunyt Debrecenben, miután három gyermeknek adott életet. tovább »
Meghalt egy idős férfi szén-monoxid-mérgezésben Budapesten
Budapest - Meghalt egy idős férfi szén-monoxid-mérgezésben szombaton Budapesten - közölte a Fővárosi [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 50. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 50. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Medgyesi Fruzsina 2., Tóth Ivett 3. a Négy nemzet műkorcsolya-bajnokságon
Budapest, Kassa - Medgyesi Fruzsina második, Tóth Ivett harmadik helyen zárt a kassai Négy nemzet [...] tovább »
Ózdi KC vs. Mezőkövesdi KC – Remek csata, hazai siker a megyei rangadón
Ózd - Háromgólos ózdi sikerrel zárult a megyei kézilabda-csata a férfi NB I/B-ben. tovább »
Versenyek versenye – Nem jutottak a négy közé a Top 12 bajnokai
Budapest - A szerdán zárult Top 12-bajnokság győztesei - Szita Márton és Nagyváradi Mercédesz - nem jutottak be [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A győzelmek kovácsolták a csapatot
Kisvárda - Nincs titok Kisvárdán, de megelégedettség sem, hiszen a feljutásért tavasszal még meg kell harcolnia [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Sopronban nyert a Zalaegerszeg
Budapest - A Zalaegerszeg idegenben hét ponttal verte a Sopront szombaton a férfi kosárlabda NB I-ben. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Háromgólos újpesti siker
Budapest - Az Újpest hazai közönség előtt 4-1-re múlta felül a Brassót a jégkorong Erste Liga szombati [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása