Frissítve:

Balog: még az idén nő a nemzeti emlékhelyek száma

Budapest, 2013. november 15., péntek (MTI) – Még az idén tizenháromra nő a nemzeti emlékhelyek száma a Fiumei úti sírkerttel és a pannonhalmi bencés apátsággal – közölte Balog Zoltán a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferencia megnyitóján pénteken Budapesten. Vargha Tamás államtitkár bejelentette: a honvédelmi tárca első világháborús emlékhely kialakítását javasolja a centenáriumra.

hiba beküldése

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: tervezik a történelmi emlékhelyek számának bővítését is.

“Amikor a kegyeletről, a nemzeti emlékhelyekről, a nemzeti örökségről beszélünk – hangoztatta a miniszter -, nem a múltról, hanem a jövőről beszélünk. Arról, hogy mit őrzünk meg elődeink örökségéből, és azt hogyan tudjuk továbbadni a következő generációnak.”

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy ma már kevesen tudják, hogy az első világháború a Magyar Királyság területéről 3 797 000 férfit szólított el, közülük 661 ezren haltak hősi halált, 743 ezren sebesültek meg és 734 ezren estek hadifogságba. A hősi halottak 47 százaléka volt magyar származású – tette hozzá. Hangsúlyozta: az első világháborúban jóval több magyar katona vesztette életét, mint a második világháborúban.

Az áldozatok többsége névtelenül külföldön nyugszik, a tervezett emlékmű nekik, illetve a nyomtalanul eltűnteknek állítana emléket – mondta. Hozzátette: az elesettek emlékének ápolása nemzeti feladat.

Bemutatva más háborúzó államok monumentális építményeit és emlékhelyeit, a tervezett magyar hősi panteonról azt mondta: az emlékhely falán minden csapattest nevét meg kell jeleníteni évszámok és olyan helyszínek megjelölésével, ahol magyar katonák harcoltak.

A további feladatok között említette az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák számítógépes adatbázisának létrehozását, továbbá az első világháborús katonatemetők felújítását. Mint mondta, 108 felújítandó temető van a tárca látókörében.

Hangsúlyozta: a háború századik évfordulójának legfontosabb üzenete az, hogy “nem felejtettük el a hősi halált halt katonáinkat, és emlékük ápolását nemzeti ügynek tekintjük”.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke üdvözölte az emlékmű felállítását, és megjegyezte: az első nemzeti emlékhely a Hősök tere volt. Fontosnak nevezte a fiatalok megszólítását, hozzátéve: a Fiumei úti sírkertben az 1956-os szabadságharcosok parcelláját diákokkal szépítették meg.

A rendezvényen megjelent Boross Péter volt miniszterelnök, Antall Józsefné, Antall József volt kormányfő özvegye, Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai államfő özvegye, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában Budapesten
Budapest - Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Gyalogos vesztette életét egy balesetben Polgárnál
Polgár - Egy személygépkocsi ütötte el a polgári nőt - adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Halász: ismét beigazolódott, hogy a migráció veszélyt hoz Európára
Budapest - A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki [...] tovább »
OGY – A kormány benyújtotta a 2021-es népszámlálásról szóló törvényjavaslatot
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 nyarán tarthatja a következő országos népszámlálást. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása