Frissítve:

Balog: az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon

Budapest, 2013. szeptember 7., szombat (MTI) – Az emberi erőforrások minisztere szerint az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon.

hiba beküldése

Ezt Balog Zoltán mondta a IV. kerületben lévő Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó hálaadó istentiszteletén az iskola 10. tanévének megkezdése alkalmából szombaton a XV. kerületi, rákospalota-óvárosi református templomban.

A tárca vezetője kifejtette: az egyházi iskolarendszer bizonyította, hogy itt olyan értékközvetítés zajlik, amely nélkül “Magyarország nem lenne az, ami a történelméből következően lehet.”

Megjegyezte: a köznevelésért is felelős miniszterként bízik benne, hogy túl vannak azokon a vitákon, amelyek az egyházi iskolákról szóltak, arról, hogy a magyar kereszténység intézményei, közösségei milyen iskolákat tarthatnak és tartsanak fenn.

Balog Zoltán azt mondta: az egyházak nem egyszerűen valami papi szervezetek, hanem közösségek. Közösség nélkül pedig nincs Magyarországnak és a magyar nemzetnek jövője – rögzítette. – Olyan közösség nélkül, olyan emberek nélkül, akik képesek egymásra odafigyelni, akik képesek egymással szolidaritást vállalni. A közösség azt jelenti, hogy tudjuk, a köz java és az egyén előmenetele összetartozik. Nincs esélye annak az országnak, ahol mindenki úgy gondolja, az egyéni boldogságát úgy fogja megteremteni, hogy nem érdekli, az jó-e a többieknek – fejtette ki.

A miniszter szerint ezt kell megtanulni, és ebben az egyházi iskolák, és a keresztény örökség nagyon fontos tanítómester lehet mindenki számára.

Balog Zoltán hozzátette: a magyar iskolarendszer sokszínű, az állami mellett jelentős az alapítványi és magániskolák száma is, és az egyházi iskola az, amely a 90-es elején valóságos alternatívát jelentett. Ami sokszínű, abban ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen valami közös, és ez nem más, mint a Nemzeti alaptanterv (Nat).
A Nat jeleníti meg a közös nemzeti és kulturális tudásvagyont, amelyben benne van a korszerűség, benne van a 21. századi tudás, de ugyanakkor benne van az is, ami Magyarországot a múltban naggyá tette – mutatott rá, hozzátéve: ez az a közös alap, amelyre építhetünk.

Közös igenek nélkül, csak nemekből egy ország nem épülhet – fogalmazott Balog Zoltán.

Kitért arra is, hogy a régi-új tantárgy, az erkölcstan nem szól másról, mint hogy tanuljuk azt, amit mindennap tanulnunk kellene, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a közös bennünk. Megjegyezte: próbálták azt a szégyent orvosolni, hogy a volt keleti blokk államai közül egyedül Magyarországon nem volt a tantervbe illesztett erkölcstan, etika óra.
Jóra ugyanakkor nemcsak az egyház taníthat, hanem ez az iskola és mindannyiunk feladata is – fűzte hozzá a miniszter.

Idézve “a sötétségből világosság ragyogjon!” jelmondatot beszélt arról is, hogy szükségünk van arra, hogy tisztán lássunk a világban, ebben az országban és az a saját életünkben is.

László Tamás (Fidesz-KDNP) XV. kerületi polgármester az egyházi iskolák fontosságát hangsúlyozta és felelősségét fejezte ki a közösségért.

Jelezte: szeptemberben döntenek majd egy telekadományozásról, amelyen református templom épülhet, és szeretnének a XV. kerületben egyházi óvodát és iskolát is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
MNB: indokolatlanul drágán válthatnak valutát a pénzkiadó gépek külföldön
Budapest - Külföldön egyre több olyan kártyaleolvasó (POS) és készpénzkiadó (ATM) működik, amely felismeri a [...] tovább »
Emmi: ismét összeül a Köznevelési Kerekasztal
Budapest - Ismét összeül hétfőn a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, amelynek napirendjén többek között az [...] tovább »
Átmeneti mentességet kapnak egyes fertőzött másodvetések a növényvédőszer-használati tilalom alól
Budapest - Átmeneti mentességet kapnak egyes fertőzött másodvetések a növényvédőszer-használati tilalom alól [...] tovább »
Halálos vonatbaleset Ongánál
Onga - Életét vesztette az a férfi, aki a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtott be [...] tovább »
ENSZ-közgyűlés – Szijjártó: az ENSZ-nek jogi és biztonsági garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez
New York - A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági [...] tovább »
Itt az ősz, a hét újabb hidegfronttal kezdődik
Budapest - A viharos szél és a csapadék mellett sok lesz a napsütés is a következő napokban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapest Maraton – Új helyszínen és új útvonalon lesz a verseny
Budapest - Új helyszínen és új útvonalon rendezik meg a 33. Spar Budapest Maraton Fesztivált a jövő hét végén. tovább »
“Ezt a végeredményt egyedül csak a politikusok tudnák megmagyarázni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, Nyírerdő csoport, 7. forduló. tovább »
Hemingway: hamarosan eredményt hirdetnek az Új Bozsik Stadion építésére kiírt pályázaton
Budapest - George F. Hemingway szerint hamarosan eredményt hirdetnek az Új Bozsik Stadion építésére kiírt [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth újabb győzelemmel nyolcaddöntős
Baku - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második mérkőzését is megnyerte hétfőn, ezzel bejutott a [...] tovább »
U24-es öttusa Eb – Ezüstérmes a női, bronzérmes a férfi csapat
Budapest - Ezüstérmet nyert a Barta Luca, Kovács Eszter, Turbucz Anna összeállítású magyar csapat a női [...] tovább »
Magyar bronz olimpiai kvalifikációs karateversenyen
Budapest/Santiago de Chile - Hárspataki Gábor a harmadik helyen végzett a Karate1 olimpiai kvalifikációs [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása