Frissítve:

Balog: a kormány elkötelezett a gyermekek védelme iránt a digitális világban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Médiatudatosság az oktatásban címmel megrendezett konferenciáján a budapesti Károlyi-Csekonics Rezidencián 2013. november 12-én. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Médiatudatosság az oktatásban címmel megrendezett konferenciáján a budapesti Károlyi-Csekonics Rezidencián 2013. november 12-én. - © MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2013. november 12., kedd (MTI) – A kormány elkötelezett aziránt, hogy tájékoztatással vagy jogszabályokkal védje a gyermekeket a virtuális valóságban, a digitális világban – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Médiatudatosság az oktatásban című budapesti konferencián.

hiba beküldése

Balog Zoltán szerint politikai, társadalmi, jogi, etikai, valamint gyakorlati megoldásokat egyaránt keresni kell annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk ne váljanak kiszolgáltatottá, transzparenssé és ilyen módon manipulálhatóvá a virtuális világ által akár a munka, akár a fogyasztás világában.

A miniszter az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet rendezvényén emlékeztetett a szeptembertől három évfolyamon bevezetett nemzeti alaptanterv azon elemére, amely kiemelten kezeli a médiatudatosságot, ennek tematikáját ezért minden tantárgyba beépítette.

A tantervben hangsúlyosan van jelen a többi között a média szerepe, a nyilvánosság, a reklámok, a médiában megjelenő tematizáció vagy az ott tapasztalt leegyszerűsítés veszélye is – mondta.

A média, a digitális forradalom az egész életünket átalakítja – figyelmeztetett Balog Zoltán, aki azért ítélte fontosnak a szabályozást, hogy „ne legyünk digitális alattvalók”, ugyanakkor úgy vélekedett: a tudatos médiahasználatot a nevelésen keresztül kell elérni a fiataloknál.

A miniszter, aki a jövő útjának nevezte a digitális tananyag használatát, az eddigi tapasztalatokat mégis úgy összegezte: az új eszközök a nyomtatott könyvek alkalmazásával együtt érhetik el a legjobb eredményt.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja arról számolt be, hogyan járulhat hozzá a médiaműveltség növeléséhez a hatóság és a szabályozás.

A médiatanács tagja három célt említett: a kultúra támogatását, a demokrácia szolgálatát, valamint a média által okozott sérelmek elkerülését.

Az ezek szolgálatára rendelkezésre álló állami eszközöket, vagyis a médiaszabályozást, valamint az azt alkalmazó hatósági munkát korlátosnak nevezte, mint mondta, mindhárom célt csak szűk körben segítheti elő.

Nem tartotta célravezetőnek a jogi tiltást a káros megnyilvánulással kapcsolatban, már csak azért sem, mert például a több mint száz Magyarországra sugárzó televízió közül mintegy nyolcvan nem tartozik a magyar hatóság hatálya alá.

Koltay András a közszolgálati médiarendszerről szólva azt mondta: szerepe a médiatudatosság növelésében kiemelkedő.

A szakember a szabályozásnál sokkal fontosabbnak nevezte az oktatás eszközét, hozzátette ugyanakkor, hogy az állam a piaci szereplők nélkül nem érheti el a médiaműveltség fejlődését.

A tömeges felhasználókkal bíró, nagy amerikai médiavállalatok nem vesződnek az európai elvárásokkal – fűzte hozzá.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap leköszönő vezérigazgatója a funkcionális és a digitális analfabetizmusról szólva azt mondta: előbbi terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat a digitális média terjedése, ugyanakkor a lemaradáshoz hozzájárul a digitális eszközökhöz való hozzáférés hiánya is.

A közszolgálati média feladatainak meghatározásakor Böröcz István szerint mindkettő analfabetizmus kockázatait elemezni kell, és elmondta azt is, hogy a Közszolgálati Kódex a közmédia számára zsinórmértéket nyújt ezek kezelésére. Mint mondta, a dokumentum előírja mind a kiskorúak fejlődését szolgáló műsorszámok készítését, ismeretterjesztő, felvilágosító műsorok gyártását, mind a hátrányos helyzetűek problémáinak figyelembe vételét. Fontos előírásnak nevezte az anyanyelvi kultúra ápolását.

A munkáját az NMHH-ban folytató Böröcz István szólt az M2 gyermekcsatorna elindításáról, amelynek legfőbb hívó szava az erőszakmentesség, a tanulságosság, a barátságosság. Hangsúlyozta: a csatorna értékes tartalmak sugárzására törekszik, és naponta mintegy kétszázezer gyermek nézi.

Böröcz István jó útnak nevezte azt, amelyen a közmédia az M2 átpozícionálásával elindult.

Bemutatta a közrádiók közéleti, kulturális műsorait is, amelyek szintén hozzájárulhatnak a médiatudatosság fejlesztéséhez.

Elmondta azt is: forradalmian új szakaszt vezethet be annak a jelenleg is zajló portálfejlesztésnek az eredménye, amely a „digitális bennszülötteket”, a felnövekvő generációkat szólítja majd meg innovatív megoldásaival.

– MTI – 

 



További hírek a Multimédia kategóriából
Okostermet adtak át a debreceni Agóra tudományos élményközpontban
Debrecen - Okosteremmé alakították át az Agóra-NI-oktatótermet a debreceni Agóra tudományos élményközpontban [...] tovább »
A GVH 100 millió forintra bírságolta az Apple-t
Budapest - Tájékoztatás elmulasztása miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintra bírságolta az [...] tovább »
Internet az egészség szolgálatában
Debrecen - Az internet ma már életünk elválaszthatatlan részét képezi. De vajon hatással van egészségi [...] tovább »
Ismét eljön a Lányok Napja
Debrecen - A webdizájntól a szuperszámítógépekig az informatika számos izgalmas területébe nyerhetnek [...] tovább »
Megkezdődött a Telegram üzenetküldő szolgáltatás oroszországi blokkolása
Moszkva - Megkezdte a Telegram üzenetküldő szolgáltató oroszországi hozzáférésének blokkolását hétfőn az [...] tovább »
Az MNB felfüggesztette a nedolgozz.hu honlap működtetőjének tevékenységét
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – A Mezőkövesd pontot szerzett a Vasas vendégeként
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A sereghajtó Vasas FC gól nélküli döntetlent játszott az ugyancsak [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Honvédnak a mezőnyfölény kevés volt a győzelemhez
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A címvédő Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a [...] tovább »
“6–0-s vezetés után a győzelem olyanná alakult mint a mai nap, munkássá”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 21. fordulójának eredményei. tovább »
“Akinek nem inge ne vegye magára, de akinek inge az végre öltözzön már fel”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II északi bajnokság 21. fordulójának eredményei. tovább »
“Egy pontot megérdemeltünk volna”
Debrecen – A Videoton FC vs. DVSC (1-0)  OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Marko Nikolics és Bücs Zsolt [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Puskás Akadémia ellen sem szakadt meg a Diósgyőr rossz sorozata
Mezőkövesd, 2018. április 21., szombat (MTI) - A Diósgyőr sorozatban harmadik vereségét elszenvedve 1-0-ra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása