Frissítve:

Bakondi: az ENSZ egyik tisztviselője semmibe veszi a magyar bíróságot

Budapest – A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az ENSZ egyik funkcionáriusa semmibe veszi a magyar bíróságot és a magyar jogállamot, amikor az Ahmed H. ügyében hozott ítéletet kritizálja.

hiba beküldése

Bakondi Györgyöt arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek küldött levelében azt írta, a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon. A biztos kritikával illette a magyar törvényeket és az eljárást, valamint úgy vélte, a férfi nem terrorista és sérültek az emberi jogai.

Bakondi György úgy fogalmazott: ez a biztos “a Soros-birodalom szoros szövetségese”.

Szerinte az ENSZ biztosa meglepő kijelentést tett, hiszen a bíróságok jogerős döntését általában nem szokták vitatni, és a bíróság börtönbüntetésre ítélte Ahmed H.-t terrorcselekmény elkövetése miatt. Kiemelte: ezt a kijelentést a kormány a lehető leghatározottabban visszautasítja.

Jelezte: reméli, hogy a levélben megfogalmazott állítások a biztos magánvéleményét tükrözik, nem az ENSZ migrációs paktumának valamilyen folyományát jelentik.

Megjegyezte azt is: Ahmed H.-t jelenleg nem tudják hova utaztatni, volt tartózkodási helye, Ciprus nem akarja befogadni, ahogy más országok sem.

A szír férfit a 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt ítélték öt év börtönre.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása