Frissítve:

Bábunak nézték, több százan mentek el a Budapesten balesetet szenvedett motoros mellett

Bábunak nézték, több százan mentek el a Budapesten balesetet szenvedett motoros mellett © Illusztráció: getty images
Budapest – Motorbalesetet szenvedett egy fiatal nő Budapesten egy kétszer kétsávos úton. A megdöbbentő a dologban, hogy ezután 3 órán keresztül várta mozdulatlanul, az út szélén heverve, hogy valaki megálljon, és mentőt hívjon hozzá… Az ok, amiért nem állt meg senki egészen elképesztő.

hiba beküldése

Azt gondolta ugyanis mindenki, hogy egy kirakatbábu hever ott, nem pedig egy balesetet szenvedett nő.

A baleset során a nő motorjával berepült a bokrok közé. A nő ezután kimászott onnan, és elindult, hogy összeszedje a törmeléket az aszfaltról. Ekkor azonban a derekában éles fájdalmat érzett, amitől képtelen volt ezután megmozdulni.

– Reggel hat óra körül haladtam el először a bukósisakos nő mellett. Rögtön a motorját kerestem, de nem láttam sehol – írta a közösségi oldalán egy férfi. – Először arra gondoltam, hogy esetleg egy városi gerillaművészet kiállítása, így otthagytam. Később, körülbelül három órával később a vissza­úton észrevettem, hogy ugyanabban a pózban áll. Amikor közelebb mentem hozzá, már láttam, hogy sajnos nem babáról volt szó. Itt-ott szakadt volt a ruhája. Amikor egy pár másodpercre elnémult a forgalom, akkor hallotta meg a nő nyöszörgését és sírását. Először nem tudtam mire vélni, legalább tíz percig mondogattam neki, hogy rendőrt hívok, ha nem jön le azonnal az útról. Miután erre sem moccant meg, gyanús lett, hogy inkább mentőre lenne szüksége.

A Bors megszólaltatott egy neurológust, mi állhatott a hátterében, hogy a nő képtelen volt megmozdulni. Varga Dávid elmondta: – Feltételezhető, hogy a baleset következtében olyan pszichés sokkot kapott a hölgy, amitől az egész teste megmerevedett. Az efféle lelki megterhelés akár órákig is eltarthat.

Forrás: borsonline.hu



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Íme 18 lány – Fogadjunk, hogy nem találod ki, hány évesek!
Mennyire vagy jó abban, hogy valakiről kép alapján megmondod, ki hány éves? Nos, most tesztelheted magad, de [...] tovább »
Uh, ilyen van? Akkor orgazmusa volt a 29 éves férfinak, hogy megvakult a fél szemére (18+)
Nagy-Britannia - Úgy tűnik, már az sem jó, ha túl jó valami. Ki hitte volna, hogy ilyen mellékhatása lehet egy [...] tovább »
Íme az év legnehezebb logikai feladványa! Ezen az emberek 94%-a elbukik
Nem akarunk áltatni senkit, ez most tényleg egy fogós feladvány. Azt kell kitalálni, hogy melyik autónak melyik [...] tovább »
Videó: Mi történik a kakiddal egy repülőgépen?
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mi történik a végtermékeddel, ha épp a repülőn kell elmenned a vécére? [...] tovább »
Videó: Csak nehezen esett le az eladóknak, hogy a vásárló lányon voltaképp szinte nincs is ruha, csak ráfestették (18+)
A művész, Jen Seidel mintegy három órán keresztül festette a modell, Maria Luciotti testét, hogy "ruhát [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Berlin, Brüsszel
Berlin - A Die Welt című német konzervatív lap Soros Györggyel, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hazai pályán a Berettyóújfalu
Berettyóújfalu - Az újfalui Mezei-Vill FC ezúttal pályaválasztóként lép fel a férfi futsal NB I-ben, a [...] tovább »
Forgalomkorlátozás a hétvégi meccs miatt
Debrecen - November 25-én 15 óra 30 perctől a Nagyerdei Stadionban rendezik meg a Diósgyőri VTK - Újpest FC [...] tovább »
Idegenben győzött a DVSE
Debrecen - A debreceni pólócsapat az OB I 8. fordulójában a a BVSC-Zugló otthonába látogatott. tovább »
Loki-Honvéd: kezdődik a jegyárusítás!
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata idei utolsó hazai bajnoki mérkőzését december 2-án, szombaton 15 óra 30 [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 47/1. hét
Budapest - A TOTÓ 47. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Női kosárlabda EK – A PEAC-Pécs nyerte a magyar meccset
Budapest - A PEAC-Pécs hazai pályán öt ponttal legyőzte szerdán a Diósgyőr csapatát a női kosárlabda Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása