Frissítve:

Azt hitte, álrendőrök és maffiózók üldözik az M3-as autópályán

A tárgyaláson A tárgyaláson - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Zűrösen alakult a nyári hajnal a Suzukival menekülő férfi számára.

hiba beküldése

Első fokon hét év szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly nyáron másokat veszélyeztetve menekült autójával az M3-as autópályán, s a rendőrök csak Borsodivánkán, a pszichiátriai otthon udvarán tudták elfogni, miután egyiküket majdnem elütötte és két szolgálati autót is megrongált.

Dr. Gönczy Judit bíró ismertette az elmeorvosi szakértői vélemény eredményét, amely szerint a vádlott antidepresszánst szedett, egyenetlen életvitelt folytat és antiszociális is, korábban drogot is fogyasztott, de ezt a legutolsó büntetése óta abbahagyta. Kiderült azonban, hogy az eset előtti napokban újra kábítószerhez nyúlt. A vádlott elterelő programban vesz részt.

A tárgyaláson ismertettek videó- és hangbizonyítékokat, hogy milyen manővereket hajtott végre Suzukijával a vádlott, szűken kerülte ki a kamionokat, buszt, de tolatott is a sztrádán, nyomában a rendőrautóval. Borsodivánkán egy szembejövőnek le is kellett húzódnia előle, s az egyik rendőrnek el kellett ugrania, amikor megkísérelte megállítani. A vádlott védekezésképp előadta, mindkettőjüknek tudnia kellett volna, hogy úgyis el fogja rántani a kormányt. Azt is kérdezte, hogy ha olyan veszélyes volt, miért nem állították meg az autópályán? Vitatta, mennyi rendőr vett részt az akcióban, s szerinte voltak ott más tanúk is. Azt is állította, a családja miatt nem mer elmondani dolgokat. Félti a saját életét is. Helyszíni tárgyalást is szeretett volna, hogy megmutassa, hogyan is zajlott a fogócska a pszichiátriai otthon udvarán, de a bíróság szerint erre nem volt szükség.

A tárgyaláson olyan dolgok is kiderültek, mint hogy a Rekettyés pihenőben lévő benzinkúton azt mondta a benzinkutasnak, lopott az autója, hívjon rendőrt. Gyanús lett neki azonban, hogy éppen jött egy rendőrautó és szerinte a kávézó részben gengszterek ültek. Ezért amikor kint ült az autójában, a mögé érő rendőrök elől menekülni kezdett, félvén attól, nem is igaziak, hanem maffiózók. Az is kiderült egyébként, nem volt pénze üzemanyagra, ezért a személyi igazolványát szerette volna otthagyni, hogy visszajön érte és akkor fizeti ki tartozását. Az ügyész és a bíróság nem osztotta álláspontját, szerinte azért kezdett el menekülni, mert 1993. óta nincs vezetői engedélye, valamint nem sokkal korábban kábítószert fogyaszthatott és még nem ürült ki szervezetéből. Mivel kábítószer fogyasztásért korábban már 8 hónap büntetést kapott, tudta, hogy most hosszabb időre kerülhet börtönbe. A korábbi vallomásokból kiderült, ecstasyt vett magához nem sokkal előbb, az autója egy cég nevén szerepel a nyilvántartásban, de egy magánszemélytől vásárolta és nem íratta át.

Dr. Barna Károly ügyész szerint semmi nem szól a vádlott büntetésének enyhítése mellett, s végleges járművezetéstől eltiltást kért a férfira. Dr. Dobos András, a férfi ügyvédje szerint a vád nem volt megalapozott, nem történt hatóság elleni erőszak, hiszen nem volt ilyen szándéka a vádlottnak, a menekülés nem jogellenes. Kisebb közúti szabálytalanságok valóban történtek, ahogyan rongálás is. A végleges vezetéstől eltiltás szerinte indokolatlan. Az utolsó szó jogán a vádlott azt állította, odafigyelt, hogy senkinek se essen baja, s továbbra sem értette, hogy három rendőrautóval miért nem tudták megállítani.

A bíróság végül hét év fegyházbüntetésre, öt év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, akit a közúti járművezetéstől véglegesen el is tiltott, valamint a rendőrautókban esett 640 ezer forintos kárt is meg kell térítenie a férfinak. Szerinte a vád megalapozott volt, a vádlott ténybelileg elismerte a történteket, nem érthető, miért hitte azt, hogy a rendőröktől kell tartania, ha alvilági figurák vannak a környéken. Felidézte, a vádlott azt mondta, halálfélelme volt, mert külföldi rendszámú autókban szerinte a fővárosból ismert emberek üldözték és azt is képzelte, hogy a rendőrök beavatott személyek. De valójában nem ezért menekült, hanem mert félt az ellenőrzéstől. Végül a középmértéknél pár hónappal súlyosabb büntetést szabott ki a férfira. Az ítélet ellen a szabadságvesztés tekintetében az ügyészség súlyosításért fellebbezett, a vádlott és védője felmentésért és enyhítését nyújt be keresetet. A vádlott letartóztatásban marad a másodfokú ítéletig.

Tóth Balázs


Autópályán üldözték, majd el akarta ütni a rendőrt Borsodivánkán
Mezőkövesd - Előkészítő ülést tartott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki az M3-as autópályán számos KRESZ szabályt megszegve menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől, majd Borsodivánkán majdnem elgázolta az őt megállítani intézkedő rendőrt. Az eset idén júliusba...

A vádlott az autójával a szolgálati gépkocsiknak is szándékosan nekihajtott.
Mezőkövesd - A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járásbíróságon. A vádirat szerint a férfi július 13-án, a hajnali órákban, az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén kivonta magát a rendőri intézkedés alól, tö...

Budapest - Elfogtak egy borsodi férfit, aki rendőrök elől menekülve gépkocsiját egy törzsőrmester felé vezette, majd nekihajtott több szolgálati gépkocsinak - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben kedden. A büntetett előéletű férfi július 13-án az M3-as autópálya egyik p...

Illusztráció . Autós üldözés az autópályán, elfogás Borsodivánkán
Borsodivánka, Debrecen, Miskolc - Az autópályán üldözték, majd Borsodivánkán értek utol és fogtak el egy férfit a rendőrök pénteken. Mint megtudtuk, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat...



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Cigarettát kért, majd leütötte és kirabolta a Búza téren
Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy rablóval és [...] tovább »
Informatikai hiba miatt fennakadások lehetnek a határátkelőknél
Budapest - Informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi [...] tovább »
Hamis meghatalmazással jutott mobilokhoz Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Csalással szerzett telefonokat a budapesti férfi, majd értékesítette azokat. tovább »
Lángok csaptak fel egy tiszaújvárosi társasházban
Tiszaújváros - Lángok csaptak fel egy négyemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakásának konyhájában [...] tovább »
Százötven forintot zsákmányolt az idős nőtől Szikszón
Szikszó - Hiába adta vissza az elrabolt értékeket, letartóztatták. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása