Frissítve:

Az utasoknak melegük van, a sofőröknek izületi gyulladásuk

Az Alba Volán nehezen tud igazságot tenni, mert a társaság járművein utazók közül van, aki a fojtogató hőségre panaszkodik, van, aki a légkondicionáló hűtésére. A léghűtéssel felszerelt buszokon a sofőrök közül többen izületi gyulladást kaptak. Azt a szabályt vezették be a Fejér megyei közlekedési cégnél, hogy a légkondicionált járatokon is csak 5-6 fokkal lehet hűvösebb a hőmérséklet, mint a kinti.

hiba beküldése

A Fejér Megyei Hírlaphoz eljuttatott olvasói levelében panaszolja egy lakos, hogy a nagy melegben elviselhetetlen a hőség a székesfehérvári buszokon, főként azok számára, akik állnak a zsúfolásig megtelt jártatokon.Tapasztalata szerint azokon a járműveken sem működik mindig a légkondicionáló, amelyeken egyébként van.

Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: hozzájuk az utóbbi időben nem érkezett hasonló panasz, de olyan előfordult, hogy egy utas helyközi járaton a légkondicionáló kikapcsolását kérte, mert szerinte hideg volt.

Az Alba Volán 72 buszából húszban van hűtőberendezés, ezek vezetői közül sokaknál jelentkezett izületi gyulladás. Orvosi javaslatra azt a szabályt vezették be, hogy a kinti hőmérsékletnél csak 5-6 fokkal lehet hűvösebb a buszokon a levegő. A gépkocsivezetők nem spórolnak azzal, ha nem működtetik a légkondit, mert az üzemanyagban öt százalékot jóváír a cég a berendezés üzemeltetésre.

A közlekedési cég már csak légkondicionálóval ellátott buszokat vásárol, de mire az összeset kicserélik, az legalább 10 év.
Tóth István emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban adták át az új 1.2 milliárdos beruházással megépült buszpályaudvart, amely már teljesen légkondicionált.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 42/1. hét
Budapest - A TOTÓ 42. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Duatlonban is remekeltek
Nyíregyháza - A ViniBike triatlonozói érmeket hoztak haza a nágocsi bajnokságról. tovább »
Fucsovics életében most a tenisz az első
Nyíregyháza - Fucsovics Márton az 41. a vilángranglistán, amiért hatalmas áldozatokat kell hoznia, szerelmi [...] tovább »
Elitkörben a Loki védője
Debrecen - A debreceni labdarúgó az U19-es válogatott tagjaként kivívta az Eb-részvételt. tovább »
Kamion Eb – Kiss Norbert csak félig elégedett az ötödik hellyel
Budapest - A szezon előtt jobb eredményre számított, az idény során történtek miatt mégsem teljesen [...] tovább »
Lustasága állította a kapuba az ifjú debreceni tehetséget
Debrecen - A DVSC Schaeffler 18 éves, ifi-világbajnokságot megjárt hálóőre, Szabó Dóra nem szeretett futni, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása