Frissítve:

Az ukrán válság átterjedésének megakadályozását sürgette a kínai külügyminiszter

Peking, 2014. március 8., szombat (MTI) – Az ukrán válság továbbterjedésének megakadályozása érdekében nyugalomra és visszafogottságra szólította fel valamennyi érintett felet a kínai külügyminiszter az Országos Népi Gyűléshez kapcsolódó szokásos sajtóértekezletén, ahol Kína külpolitika irányairól beszélt.

hiba beküldése

Ukrajnával kapcsolatban Vang Ji elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy a helyzet idáig jutott, ahol most tart, de hozzátette, hogy ennek “oka van”. Mint fogalmazott, a háttérben bonyolult történelmi összefüggések és ellentétes érdekek húzódnak meg. Megjegyezte, hogy a helyzet körültekintő rendezése során figyelemmel kell lenni valamennyi etnikai közösség alapvető érdekeire, szem előtt tartva a térség békéjét és stabilitását.

Peking kapcsolatban áll a konfliktusban érintett felekkel, és arra törekszik, hogy elősegítse a politikai megoldást – mondta Vang.

A kínai-orosz “átfogó stratégiai partnerségről” a külügyminiszter megállította, hogy kapcsolataik történetének legjobb időszakát élik, amelyet a magas szintű kölcsönös bizalom, az egymás iránti támogatás és a fokozódó együttműködés jellemez. A jövőben Kína e szilárd kapcsolatot még szilárdabbá kívánja tenni, aminek része lesz a gyakorlati együttműködés fokozása, néhány “nagy projektben áttörések elérése” – jegyezte meg Vang.

A tárcavezető arra hívott fel, hogy a két ország tegyen meg mindent a második világháború utáni világrend fenntartásáért, és egyben utalt arra: Kína és Oroszország jól elő fogja készíteni az antifasiszta világháborúban aratott győzelem és a kínai nép japán agresszorok ellen vívott háborújában aratott győzelmének 70. évfordulójára tervezett jövő évi megemlékezéseket.

Az épülőben lévő kínai-amerikai kapcsolatok “új modelljéről” szólva a kínai diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy ezeknek az alapja a kölcsönös tisztelet kell legyen.

“Amikor a két fél őszintén tiszteli egymás szuverenitását, területi integritását, társadalmi berendezkedését, fejlődésének útját, alapvető érdekeit és fő aggodalmait, akkor ez egy szilárd alapot képezhet, amely kiállja a viharok próbáját, és egy igazán kölcsönös előnyöket nyújtó viszonnyá erősödhet” – húzta alá Vang.

Azt is megjegyezte, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térségnek a nagyhatalmak közötti új típusú kapcsolat kísérleti terepének kell lennie, nem a versengés küzdőterének.

Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő európai körútjával kapcsolatban azt emelte ki a miniszter, hogy Peking ezzel új fejezet akar nyitni a kétoldalú kapcsolatokban. Reményét fejezte ki, hogy a kínai-európai uniós befektetési megállapodást sikerül mielőbb tető alá hozni. Kína diplomáciai napirendjében az Európai Unió idén elsőbbséget kapott, Peking erősíteni szeretné stratégiai kommunikációját az EU-val nemzetközi ügyekben, partnerre számít benne a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásában és a világ többpólusúvá tételében – jelentette ki.

“A Kína és Európa közötti kapcsolatok biztonságosabbá, kiegyensúlyozottabbá és egy jobb hellyé teszik a világot” – fogalmazott Vang.

Kínának a szomszédos országokkal fennálló területi vitáival kapcsolatban a tárcavezető leszögezte, országa nem vesz el senkitől semmit, ami nem az övé, de “minden hüvelyknyi” területét megvédi. A nézeteltéréseket békés úton kívánja rendezni.

A kisebb országokat sosem fogjuk megfélemlíteni, de nem is fogadjuk el alaptalan vádjaikat – jegyzete meg kérdésre válaszolva a külügyminiszter. A tengeri területi vitákat Kína a történelmi tényekre és a nemzetközi törvényekre alapozottan, az egyenlőség alapján, közvetlen tárgyalásos úton szeretné megoldani. Hozzátette, Kína szívesen meghallgatja a szomszédságpolitikájával kapcsolatos fenntartásokat.

Vang Ji történelmi utalásokkal, a kínai-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének idején közösen deklarált feltételek felidézésével beszélt a Peking és Tokió közötti viszonyról, amely az utóbbi évtizedek mélypontjára zuhant. Úgy vélte, hogy a kapcsolatok 1972-es normalizálásának idején elért konszenzusnak ma is a folytatás alapjának kell lennie.

Az akkori megállapodások lényegének “elárulása”, amiről szavai szerint a japán miniszterelnök (Abe Sindzó) megszólalásai és cselekedetei árulkodnak, aláásta a kétoldalú viszony alapjait, és ez a kínai emberek számára elfogadhatatlan – hangoztatta sajtóértekezletén a kínai külügyminiszter. Hozzátette, Kína sem területi, sem történelmi kérdésekben nem köt kompromisszumot Japánnal.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2018. október 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Videó: Íme néhány sötét titok, amiről az élelmiszeripar nem akarja, hogy tudj!
Nem akarjuk elvenni az étvágyadat, de lehetséges, hogy az étel ami előtted van éppenséggel nem is azm aminek te [...] tovább »
Mol-INA-ügy – Horvát lap: Horvátország 10 millió dollárt fizetett egy amerikai cégnek a döntőbírósági perekben való lobbizásért
Zágráb - Horvátország a Mol-INA-ügyben csak a két döntőbírósági perben 10 millió dollárt fizetett az [...] tovább »
Birkafelvonulást rendeztek a vándorlegeltetésért Madridban
Madrid - A vándorlegeltetés hagyományának megőrzéséért rendeztek felvonulást a spanyol fővárosban vasárnap, [...] tovább »
Őszi Európai Hulladékcsökkentési Hét
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A rendezvény a „Méregtelenítsünk” hívószóra épít – de nem kizáróan. tovább »
Szakértő: nem sikertörténet a svéd integráció
Budapest - Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két célunk volt a mai mérkőzésre…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 11. fordulóját játszották vasárnap. Megyénk csapatainak eredményei. tovább »
Birkózó-vb – Kubai, orosz, amerikai és georgiai aranyérmek vasárnap
Budapest - A szabadfogásúak 61 kilogrammos kategóriájában kubai, 74 kilogrammban orosz, 86-ban amerikai, míg 125 [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Továbbra is nyeretlen a Cegléd
Budapest - Továbbra is nyeretlen a Cegléd a női kosárlabda NB I-ben, miután vasárnap az NKE-Csata otthonában [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Idegenbeli rangadót nyert az FTC
Budapest - Az FTC 4-2-re győzött a DEAC vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. tovább »
Jégkorong Kontinentális Kupa – Búcsúzott a MAC Újbuda
Budapest, Renon - Búcsúzott a MAC Újbuda a jégkorong Kontinentális Kupától, miután vasárnapi vereségével [...] tovább »
Nagy Dominik gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow ellen
Budapest - Nagy Dominik, a Legia Warszawa magyar futballistája gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása