Frissítve:

Az ukrán kormány szükségállapotot vezetett be a villamosenergia-piacon

Kijev – Az ukrán kormány szükségállapotot vezetett be szerdai ülésén a villamosenergia-piacon a szénhiány okozta gondok enyhítése érdekében.

hiba beküldése

Az ukrajnai hőerőművekben használt antracitot a kelet-ukrajnai szakadár területekről szállították eddig az ország többi részébe. A keleti fronton szolgált veteránok azonban január vége óta blokád alatt tartják a térségben a vasútvonalakat, így nem érkeznek meg a hőerőművekbe az antracitszállítmányok. Szakértők szerint a készletek annyira megcsappantak, hogy ha a kabinet nem vezet be korlátozásokat, kevesebb,mint egy hónapra elegendő szén van az erőművek ellátására.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök a szükségállapotról hozott döntést azzal indokolta, hogy a kormány ily módon igyekszik elkerülni, vagy legalább minimalizálni az energiafogyasztási korlátozások bevezetését. Külön hangsúlyozta, hogy a lakossági fogyasztóknál egyelőre nem korlátozzák az áramszolgáltatást. Hozzáfűzte, hogy amennyiben erre mégis rákényszerülnének, arról előre értesítik az érintetteket.

Andrij Herusz energetikai szakértő a Facebookon kifejtette: a szükségállapot egyelőre annyit jelent, hogy az antracittal fűtött hőerőművek blokkjait minimális fogyasztásra állítják át. Szerinte a lakossági energiafogyasztás korlátozására még legalább másfél hónapig nem lesz szükség. A héten a szükségállapot bevezetését kezdeményező energetikai minisztérium is azt jelezte előre, hogy az erőművek minimális szénfogyasztásra való átállítása esetén az antracitkészletek még 40 napra elegendőek.

Ukrajnában 2014 végén kellett szénhiány miatt lakossági energiakorlátozást bevezetni. Akkor több városban és Kijev számos kerületében reggel vagy este, esetenként mindkét időszakban két-három órákra leállították az áramszolgáltatást a lakásokban.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
FM: megváltozik a kenyerek összetétele péntektől
Budapest - Péntektől megváltozik a kenyerek összetétele, a rozskenyérnek például minimum 60 százalék, [...] tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi [...] tovább »
Az eDigital újra címvédő
A GKI Digital minden évben közzéteszi a legnagyobb magyar webáruházak listáját, amelyet az Árukeresővel [...] tovább »
Így lépj az Extreme Digital nyomdokaiba
A GKI Digital által közölt e-kereskedelmi toplista élén immár harmadik alkalommal az Extreme Digital végzett. Mi [...] tovább »
Nagybefektető úr, miért éppen Debrecenbe jött?
Debrecen - A városvezetés pers­pektivikus jövőképe valósággal „zene az érdeklődő nagybefektetők füleinek”. tovább »
A Déli ipari park igazi „fészekrakó hely” lesz a városban
Debrecen - A megyeszékhely hosszú évek alatt vásárolta meg az érintett földterületeket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
Budapest- A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott az EYOF-lánggal
Debrecen - A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja május végén érkezett Magyarországra, [...] tovább »
DVTK-kiállítás, megnyitó, filmbemutató a Múzeumok Éjszakáján
Miskolc - A Diósgyőrrel kapcsolatos harmadik alkotásuk szombaton „debütál”. tovább »
Nikolics: nincs értelme azért hazajönni, hogy 15-20 percet játsszak
Budapest - Nikolics Nemanja, a Chicago Fire labdarúgója úgy nyilatkozott, "semmi értelme" azért hazautaznia a [...] tovább »
A nyírteleki sikerrecept: az öltöző az edzőé, a pálya a játékosoké – a szabályt mindenki betartja
Nyírtelek - Amikor 2014 nyarán atomjaira hullott a nyírteleki futballcsapat, holott a megyei másodosztály [...] tovább »
Csúnyán átverte új klubját a volt Loki-játékos
Kapronca – Óriási botrányt okozott a Debrecen egykori középpályása, Selim Bouadla. Azt mondta csapatának, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása