Frissítve:

Az új közbeszerzési törvény szerint nem kellene tendereztetni egyes jogi szolgáltatásokat és a hitelfelvételt

Budapest, 2015. május 8., péntek (MTI) – Nem kell közbeszerzést kiírni egyes jogi szolgáltatásokra és hitelfelvételre, több eddig előre kért dokumentumot csak az első helyre rangsorolt pályázónak kell benyújtania, és biztosító is vállalhat készfizető kezességet a nyertes ajánlattevőnek – egyebek mellett ezt tartalmazza az új közbeszerzési törvény tervezete, amely pénteken került fel a kormány honlapjára, és amelyről május 19-ig várják a véleményeket.

hiba beküldése

Tavaly három új közbeszerzési irányelv született az Európai Unióban, amelyeket legkésőbb jövő év április 18-ig kell átültetni a nemzeti jogrendszerekbe. Kivétel ez alól az elektronikus közbeszerzés, amelyet két lépcsőben – 2017. április 18-ig, illetve 2018. október 18-ig – kell átvenniük a tagországoknak.

Az új irányelveken végigvonul az a követelmény, hogy a környezetvédelmi, szociális és munkajogi előírásokat a közbeszerzések során be kell tartani. Mindezek hozzájárulnak az európai társadalmi-gazdasági értékeket tiszteletben tartó gazdasági szereplők versenyképességének fenntartásához.

Az új közbeszerzési törvény tervezete egyrészt átveszi az irányelvek szabályait, másrészt az eddigi magyarországi gyakorlat problémáit orvosolja.

A tervezetbe a közbeszerzések mellé – külön fejezetben – bekerültek a koncessziók lefolytatásának a szabályai is.
A szolgáltatások közül nem kell közbeszerzést kiírni a jogi szolgáltatásra, amennyiben az bíróság vagy hatóság előtti ügyvédi képviseletre, illetve tanácsadásra szól. Szintén közbeszerzés nélkül lehet hozzájutni a közjegyzői hitelesítéshez, mint szolgáltatáshoz.

Hasonlóan nem kell közbeszerzést kiírni a hitel- és kölcsönszerződésekre.
A tervezet definiálja a becsült értéket, amely alatt az adott piacon általában kért vagy kínált nettó árat kell érteni. Egyben kimondja, hogy az ajánlatkérő köteles a becsült érték meghatározása céljából külön vizsgálatot végezni és annak eredményét dokumentálni.

A vizsgálat során az ajánlatkérő objektív alapú módszereket alkalmazhat – így feltételes módban. Ilyen módszer például a beszerzésre vonatkozó indikatív ajánlatok bekérése, igazságügyi szakértő igénybe vétele, a szakmai kamarák által ajánlott díjszabások, de a Közbeszerzési Hatóság által kiadott árstatisztika is.

Az ajánlatkérőnek jogában áll fenntartani a beszerzést a védett munkahelyeknek, illetve a szociális foglalkoztatóknak, mint ajánlattevőknek. A kormány ennek az ajánlattevői körnek a meghívását kötelezővé teheti. A kormány által elrendelt esetben az ajánlatkérő köteles úgy rendelkezni, hogy a közbeszerzési szerződést olyan munkahely-teremtési program keretében kell teljesíteni, amelynek keretében legalább 30 százalékban megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek kerülnek alkalmazásra.

A közbeszerzéseket 2017. február 1-től a Közbeszerzési Hatóság által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési alkalmazás igénybe vételével kell lebonyolítani. A kkv-kat segíti, hogy a közbeszerzési dokumentációt – a kitöltendő mintát – a hatóság honlapjáról tölthetik le.

Új eljárási forma a tervezetben az innovációs partnerség. Ennek célja egy innovatív termék, szolgáltatás vagy építési beruházás kifejlesztése, és az ennek eredményeként létrejövő áruk, szolgáltatások vagy építési beruházások ezt követő beszerzése.

A versenypárbeszéd pedig olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa kiválasztott részvételre jelentkezőkkel párbeszédet folytat, a közbeszerzés tárgyának, a szerződés típusának és feltételeinek pontos meghatározásáról.

Több sajátos beszerzési módszert is felsorol a tervezet. Ezek körébe tartozik a dinamikus beszerzési rendszer, amelyet a gyakran felmerülő beszerzéseknél lehet alkalmazni. Ezt olyan elektronikus folyamatként kell működtetni, amelyben az ajánlatkérő és az ajánlattevők között minden kommunikáció elektronikusan történik. A dinamikus beszerzéshez – annak teljes időtartama alatt – bármely olyan gazdasági szereplő csatlakozhat, amely megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági feltételeknek.

Hasonlóan elektronikus folyamat az elektronikus árlejtés, amelyben az ajánlattevők egyre csökkenő árakat ajánlanak.
Az ajánlattevők alkalmasságánál az ajánlatkérők döntik el, hogy előírnak-e pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételt az ajánlattevők számára. Ez a rugalmasság különösen a felek között tartós jogviszonyt nem jelentő, egyszerű árubeszerzések, vagy olyan szolgáltatások beszerzése esetében jelent ésszerű könnyítést, amelyeknél a gazdasági szereplők pénzügyi megbízhatóságát külön ágazati jogszabályok rendezik. Az új közbeszerzési törvényhez ugyanis ágazati végrehajtási rendeletek kapcsolódnak majd.

Az ajánlatok elbírálása úgy történik, az ajánlatkérő kiválasztja a legjobb ajánlatot, majd felkéri az azt benyújtót: adja be 5 napon belül a szükséges igazolásokat. Amennyiben ezt elmulasztja a potenciális nyertes, akkor a második helyre sorolt ajánlattevő kerül az első helyre. Ez a megoldás kiküszöböli, hogy minden ajánlattevő – előre – nyújtsa be a szerződéskötéshez szükséges összes igazolást.

A biztosítékok is egyszerűsödnek, mindig csak a következő teljesítési fázist kell biztosítékkal fedezni, és nem a teljes beszerzést. A biztosíték pedig lehet olyan biztosítási szerződés, amelyben a biztosító készfizető kezességet vállal a nyertes ajánlattevőért.

Az uniós irányelvi változások értelmében a törvényalkotás során lehetőség nyílik az eljárások gyorsabbá tételére is. Csökkennek az ajánlattételi határidők, például nyílt eljárásnál 35 napra, ami elektronikus benyújtás esetén 30 napra rövidíthető, kivételesen, sürgősség esetén pedig lehetőség lesz gyorsított nyílt eljárást is alkalmazni 15 napos ajánlattételi határidővel.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
…vagy csak úgy érezzük
Magyarország erősödik – ez az üzenete a Fidesz számára a statisztikai hivatal hétfőn, a foglalkoztatásról [...] tovább »
Cseresnyés: márciustól ismét “bónuszt” kaphatnak a közfoglalkoztatásból versenyszférába kilépők
Budapest - Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben [...] tovább »
Február végén ellenőrzi az MNB a bankok hitelezési vállalásait
Budapest - Február végén ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), teljesítették-e a bankok tavaly a korábban a [...] tovább »
Ismét divatba jöttek a klasszikus szakmák
Debrecen - A vártnál jóval többen jelentkeztek burkolónak, festőnek, asztalosnak, kőművesnek. tovább »
KSH: 4,3 százalékosra csökkent a munkanélküliség
Budapest - 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az [...] tovább »
Csökken a benzin, nő a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A sportinfrastruktúra fejlesztése nem áll le
Budapest - Velodrom és nemzetközi szintű evezőspálya épülhet a közeljövőben a fővárosban. tovább »
A legjobbak közé is beválogatták a focisulisokat
Debrecen - A nemzetközi és a hazai mezőnyben is helytálltak a debreceni tehetségek. tovább »
Bernáth Laci litván, Nagy Bence finn túrára készül
Debrecen - Bernáth Lászlót, a DVSC ifistáját a válogatott edzőtáborában nyúzzák a héten, hogy utána [...] tovább »
Záhonyi kollégisták mesterötöse az asztalitenisz versenyen
Záhony - A napokban tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Szőlőskerti Diákotthonban a Megyei Kollégiumok [...] tovább »
Fedett Eb – Márton Anita toronymagasan vezeti a nevezési listát
Budapest - Márton Anita toronymagasan vezeti női súlylökésben a nevezési listát a pénteken kezdődő belgrádi [...] tovább »
DVSC: Nincs ultimátum, de…
Debrecen - Az biztos, hogy a DVSC és a Diósgyőr is győzelmi kényszerben van a szombati bajnoki előtt. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása