Frissítve:

Az RMDSZ anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni a parlament őszi ülésszakán

Bukarest, 2014. szeptember 2., kedd (MTI) – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni a bukaresti parlament őszi ülésszakán – közölte az MTI-vel kedden Máté András, az RMDSZ újraválasztott képviselőházi frakcióvezetője.

hiba beküldése

Elmondta: hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezete. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja és a törvény hatályba lépjen – tette hozzá.

Az RMDSZ azon lesz, hogy az egészségügyi anyanyelvhasználatról szóló törvénytervezete is mielőbb napirendre kerüljön a képviselőházban. Ennek az a lényege, hogy ahol egy kisebbségi közösség 20 százalék fölötti arányt tesz ki, ott a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel – magyarázta Máté András.

Az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy az európai nyelvi chartában szereplő előírásokat törvénybe iktassák az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén – közölte.

Szociális téren az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy a kormány által (a nyugdíjasok és kismamák számára) meghirdetett fiskális amnesztiát terjesszék ki a családorvosokra is, akiktől a számvevőszék be akarja hajtani a betegeknek – nem megfelelő igazolás alapján – jogosulatlanul kiállított kedvezményes gyógyszerek ártámogatását – részletezte a politikus.
Az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéről az MTI érdeklődésére a frakcióvezető azt mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy “az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait”.

Arra a kérdésre, hogy az autonómiatervezettel együtt terjesztik-e be a parlamentbe azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szükségesnek nevezett, Máté András azt mondta, a frakció még nem alakította ki álláspontját arról, hogy szükséges-e az alaptörvény módosítása.

“Amíg nincs egy végleges szövegünk (az autonómia-tervezetről), addig igazából azt sem tudjuk, hogy szükséges-e, vagy nem az alkotmánymódosítás: ez annak függvénye, hogyan alakul a tervezet szövege” – magyarázta a frakcióvezető.
A koalíciós partnerekhez fűződő viszonyról Máté András megjegyezte: amíg nem veszélyeztetik az RMDSZ kormányzati tisztségeit, a magyar szövetség nem ellenzi, hogy a szociáldemokraták a Calin Popescu Tariceanu vezette új liberális pártot is kormányra hívják.

A román parlament őszi ülésszakára Máté András szerint rányomja majd bélyegét az államfőválasztás. Több mint valószínűnek nevezte, hogy a parlament a választási kampány idején felfüggeszti a plenáris üléseket, hogy a törvényhozók úgymond “saját választókerületükben tevékenykedhessenek”.

Az elnökválasztás első fordulóját november 2-án, második fordulóját pedig november 16-án rendezik Romániában.

– Baranyi László, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása