Frissítve:

Az Oroszország és az Iszlám Állam jelentette kihívásról tárgyalt Washingtonban a HM helyettes államtitkára

Washington, 2014. november 21., péntek (MTI) – Az ukrajnai válsággal kapcsolatos orosz kihívás és a fundamentalista iszlám, így az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetés állt a középpontjában azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket Siklósi Péter, a honvédelmi minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára folytatott az elmúlt négy napban Washingtonban.

hiba beküldése

Siklósi a védelmi és a külügyminisztériumban, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában, a kongresszusban és politikai kutatóintézetekben folytatott magas szintű megbeszéléseket.
A helyettes államtitkár az MTI-nek csütörtökön elmondta: tájékoztatta partnereit arról, hogy Magyarország az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban milyen azonnali megerősítő intézkedéseket tett, beleértve, hogy egy századot telepített két hónapra Litvániába. Rámutatott, hogy a balti országnak jelenleg csak két NATO-szövetségese, az Egyesült Államok és Magyarország állomásoztat katonákat a területén. A magyar katonák helyét karácsony után más erők veszik át.

A helyettes államtitkár közölte, hogy az Ukrajnának nyújtott magyar segítség keretében a Honvéd Kórház sebesülteket fogad, valamint ukrán katonák tűzszerész- és angol nyelvi képzést kapnak. Magyarország emellett egy tisztet küld a NATO kijevi összekötő irodájába.

Siklósi Péter partnereivel áttekintette, hogy Magyarország hosszabb távon mivel járul hozzá a NATO Készenléti Akciótervéhez (Readiness Action Plan, RAP). Ennek keretében a tervek szerint egy magyar harcoló lövészszázad vesz majd részt a szövetség Nagyon Magas Készenlétű Közös Alakulatában (Very High Readiness Joint Task Force,VJTF), amely a NATO Reagáló Erő (NATO Response Force, NRF) része.

A honvédelmi tárca képviselője beszámolt tárgyalópartnereinek arról, hogy Magyarország növelni fogja védelmi kiadásait. A helyettes államtitkár megerősítette, hogy az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Erő (International Security Assistance Force, ISAF) mandátumának idén decemberi lejárta után Magyarország több mint 100 fővel vesz részt az Eltökélt Támogatás Műveletben (Resolute Support Mission, RSM) is.

Az IÁ elleni küzdelemmel kapcsolatban a helyettes államtitkár ismertette, hogy Magyarország mint a terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció aktív tagja, az amerikai légierő segítségével több mint 50 tonna lőszert szállított az iraki kurd pesmerga erőknek. Megemlítette, hogy a magyar felajánlás eredetileg 224 tonna volt, de ennyire végül nem volt szükség.
A magyar kormány emellett vizsgálja annak lehetőségét, hogy ezen túlmenően hogyan tudna hozzájárulni az IÁ elleni küzdelemhez. Siklósi Péter az MTI kérdésre elmondta, hogy az összefogás keretében a magyar honvédség képviselteti magát az Egyesült Államok fegyveres erőinek Középső Parancsnokságán (CENTCOM), amely a közel-keleti és a közép-ázsiai régióért felelős, és amelynek székhelye a floridai Tampában van. “A megtett és a tervezett intézkedések komoly elismerést váltottak ki partnereimből, egyértelműen dicsérő visszajelzéseim voltak” – mondta.

„Minden partneremmel rendkívül jó hangulatban beszéltem. Elismerik Magyarország teljesítményét a védelem területén ” – tette hozzá Siklósi Péter.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: A Nyírmadánál elgázolt biciklis szörnyethalt, a Nyíregyházán elütött kerékpáros a traumatológián végezte
Nyíregyháza, Nyírmada - Szörnyethalt az a biciklis, akit elgázoltak vasárnap este Nyírmada közelében. [...] tovább »
Új kulturális programokat indít a kormány
Budapest - Lázár Ervin program néven az általános iskolások kulturális eseményeken való részvételét, [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. február 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Nébih: határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek őrölt gyömbérben
Budapest - Határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek Kínából származó őrölt [...] tovább »
OGY – Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből
Kecskemét - Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt házban Diósjenőn
Salgótarján - Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a kiégett szobában egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Bondár és Gálfi búcsúzott párosban
Budapest - Bondár Anna és Gálfi Dalma búcsúzott párosban hétfőn a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nyert és középszakaszgyőztes a Ferencváros
Budapest - Az éllovas és alapszakaszgyőztes Ferencváros az élen zárja a középszakaszt a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Továbbjutott a mezőny legifjabb játékosa
Budapest - A mindössze 17 éves orosz Anasztaszja Potapova bejutott a második fordulóba hétfőn a budapesti 250 ezer [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása