2012.06.11 19:54; Frissítve: 2012.06.11 19:54


Az MTA egyik kutatóközpontjában ellenőrzik a CERN adatait

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) – Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) egyik észlelőrendszeréből, a CMS-ből származó adatok egy részének kezelését mostantól közvetlenül az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban (MTA WFK) végzik.

alt hiba beküldése

“A budapesti CMS-állomás az akadémiai intézmény és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) együttműködésének újabb fontos fejezete” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján (http://mta.hu).

Az óriási gyorsítót működtető nemzetközi fizikuscsapat egyik fő célja, hogy kísérletileg bizonyítsa a megjósolt, de még ki nem mutatott Higgs-bozon létezését, amely az elemi részecskék tömegéért felelős. E célból az LHC-ben két nagy észlelőrendszer épült: az ATLAS és a CMS. Az egymással versengő és egymást kiegészítő két óriási, egyenként több ezer fizikus részvételével épített detektor lépésről lépésre szűkíti a Higgs-részecske lehetséges tömegtartományát.

“A CMS-kísérlet egyike a világ legnagyobb tudományos együttműködéseinek: 37 ország több mint 3000 kutatója, köztük az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Atommagkutató Intézet, a Debreceni Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem több mint 30 munkatársa fogott össze, hogy tisztázza a részecskefizika alapvető problémáit. Az észlelőrendszer 25 éven keresztül épült, és legalább további 2 évtizedig üzemel majd. A magyarok a CMS megépítéséhez két részegység tervezésével és összeállításával járultak hozzá: az előreszórt részecskék azonosítását szolgáló Hadron Forward kaloriméterének megvalósítása a budapesti, a müonkamrák optikai helyzetmeghatározó rendszerének létrehozása pedig a debreceni kutatók feladata volt” – hangsúlyozza az MTA honlapja.

A CMS-kísérlet sikeréhez elengedhetetlenül fontos az adatgyűjtésben, az ellenőrzésben és az adatok értékelésében való aktív részvétel is. Eddig ehhez a kutatóknak a CERN-be kellett utazniuk, ezért a költséges és időigényes utazások helyett a CMS-együttműködés a nagyobb intézményeket önálló állomások létrehozására biztatta. A Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Unió támogatásával az MTA WFK Részecske- és Magfizikai Intézete most egy ilyen CMS-állomást is létesített.

Az üzembe helyezést követően, hétfőn már a legfrissebb adatokat ellenőrizhette a hét magyar kutató. Az igény szerint tovább is bővíthető állomás a rendszeres felügyeleti munkán kívül arra is alkalmas, hogy kívülről érkező látogatók, főleg érdeklődő középiskolások számára bepillantást engedjen a kísérleti fizika rejtelmeibe.

 

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2