Az MSZP csak addig vesz részt a bizottság munkájában, amíg korrekt vizsgálat folyik a gyöngyöspatai események kivizsgálására. Bár az MSZP korábban azt kérte, hogy minden párt egyenlő számú tagot küldhessen a testületbe, határozati javaslat alapján a 12 fős bizottságba 5 képviselőt delegálhat a Fidesz, 2-2-t a KDNP, az MSZP és a Jobbik, egyet pedig az LMP. Ennek kapcsán Harangozó Tamás megjegyezte, hogy ha a kormánypártiak csak a saját véleményük elfogadását fogják erőltetni, a szocialisták nem vesznek részt a további munkában.
A képviselő megjegyezte, hogy egy évvel ezelőtt már felvetette a problémát a parlamentben. Azt kérdezte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tervez-e intézkedéseket a feloszlatott Magyar Gárda utódjaként működő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ellen. Akkor azt a választ kapta, hogy a kormánynak nincsen jogi eszköze befolyásolni az egyesület tevékenységét. Harangozó Tamás szerint ezért a bizottságnak a kormány felelősségét is vizsgálnia kell az ügyben, hiszen eltelt egy év, így a kabinet vagy nem tudott vagy – ami szerinte rosszabb – nem akart intézkedni a szélsőségek ellen.
A szélsőjobboldali szervezetek finanszírozási hátterének alapos vizsgálatát támogatja az MSZP – tette Harangozó Tamás.
- Független Hírügynökség -