Frissítve:

Az MNB közzétette a kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításának alapelveit

Az MNB közzétette a kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításának alapelveit
Budapest, 2014. december 17., szerda (MTI) – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megfogalmazta a „fair”, azaz etikus bankrendszerről szóló törvénnyel kapcsolatos kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításánál követendő alapelveket, amelyeket a jegybank honlapján tett közzé szerdán.

hiba beküldése

Az útmutatást a jegybank a pénzügyi intézmények számára követendőnek tekinti a kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató gyakorlati kialakításánál, melynek jogszerűségét az MNB vizsgálja majd.

A november végén elfogadott törvény értelmében a pénzintézeteknek a három évet meghaladó futamidejű hiteleknél a hitelkamatot, illetve a referencia kamatlábhoz kötött, változó kamatozású hitel esetében a kamatfelárat, legalább hároméves kamatperiódusra előre kell rögzítenie. A kamatot vagy a felárat a hitel teljes futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal módosíthatja a pénzintézet. A hitelkamatok legfeljebb a kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárak pedig legfeljebb a kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig változhatnak – olvasható a tájékoztatásban.

A jegybank hangsúlyozza, hogy a törvény nem a kezdeti kamatot és felárat szabályozza, hanem az első kamatperiódust követően, kamatperiódusonként a kamat, vagy a referencia kamatlábhoz kötött változó kamatozású hitel esetén a felár változtathatóságának százalékpontos mértékét.

Ennek értelmében az indexalapú mutatók gyakorlati kialakításánál a pénzintézeteknek törekedniük kell arra, hogy azok a változók, amelyekből a mutató előáll a hitelezőtől függetlenek legyenek.

Ezen változóknak az ügyfél számára nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie, annak érdekében, hogy a fogyasztó lássa, mely változók hogyan változtak a kamatperiódus alatt. Elvárás továbbá, hogy a mutató kiszámolása a magyarázattal együtt érthető és átlátható legyen az ügyfél számára.

Alapvető, hogy pénz- és tőkepiacok alakulását leíró változókra – a referenciaindexekhez hasonlóan – érvényesüljön a kellő likviditás, átláthatóság és objektivitás elve.

Az kamat-, illetve a kamatfelár-változtatási mutatónak százalékpontban kifejezhetőnek kell lennie, és a százalékpontra alakításnak, a magyarázattal együtt szintén érthetőnek és átláthatónak kell lennie a fogyasztónak.

Fontos alapelv, hogy a mutatók kialakítása során nem az előző kamatperiódus alatt megnövekedett költségek következő periódusra történő áthárítása a cél, hanem a soron következő kamatperiódust közvetlenül megelőző változás megragadása a hitelezés refinanszírozási költségeiben, illetve az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitel nyújtásához kapcsolódó költségekben.

Ugyanakkor az előbbi alapelvnél figyelembe kell venni, hogy a refinanszírozási költségnél a mutatók mögötti változók idősorai változékonyak lehetnek, ahol kiugró értékek is előfordulhatnak. Ezért mindenképp egy, vagy több havi átlag javasolt. Fontos, hogy adott hónap(ok) átlaga legyen meghatározva, különben napi mutatót kellene előállítani, ami gyengítené az átláthatóságot – írta a jegybank.

Megjegyzik azt is, hogy a törvény 2015. február 1-jével lép hatályba, ugyanakkor a pénzügyi intézményeknek már januárban szükséges a szabályzataik átalakítása annak érdekében, hogy februárban fennakadás nélkül tudják folytatni tevékenységüket.

A kamat vagy kamatfelár módosításának mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani, mivel az ügyfelet a változtatást 90 nappal megelőzően ki kell értesíteni.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Január végéig lehet munkáltatói elszámolást kérni
Budapest - A munkavállalók január 31-ig kérhetik, hogy munkáltatójuk készítse el [...] tovább »
Csökkent a költségvetés hiánya 2016-ban
Budapest - Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 848,3 milliárd forint volt tavaly, ami 388,9 [...] tovább »
Madárinfluenza – Magyarország kéri az Európai Bizottság válságtámogatását
Budapest - A madárinfluenza járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Magyarország hivatalosan is kéri az [...] tovább »
Az ESZOSZ-károsultak megkapják a bérüket!
Budapest, Nyíregyháza - Interjú: Csepreghy Nándorral, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével tovább »
NGM: idén is folytatódhat a reálbérek növekedése
Budapest - Idén is folytatódhat a reálbérek 4 éve tartó emelkedése, a növekedés alapja a gazdaság javuló [...] tovább »
Az amerikai protekcionizmus fájhat is Magyarországnak
Berlin - Nagynak ígérkező német veszteségekre számítanak az új amerikai gazdaságpolitika miatt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiengedték a kórházból Miklós Editet
Budapest - Alig több mint egy héttel súlyos balesete után kiengedték Miklós Edit alpesi sízőt a kórházból. tovább »
Randevú, újra Franciaországban Fuccsovics Márton
Nyíregyháza - Fucsovics Márton Melbourne utáni első fellépése Rennes-ben lesz esedékes. tovább »
Bacsa Patrik is Kisvárdán folytatja
Kisvárda - Az eddig próbajátékon lévő Horváth Adrián is az NB II-es futballcsapatban szerepel tovább. tovább »
Szabó Tünde: 2017 a klubok, az egyesületek és az akadémiák támogatásának éve lesz
Budapest - Szabó Tünde szerint az új sportirányítási rendszer célkitűzései közül a legfontosabb az [...] tovább »
Remivel indítottak az újvárosiak
Balmazújváros - A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő labdarúgói szombaton lejátszották a 2017-es esztendő első [...] tovább »
Egykori Loki-kedvencekkel érkezik a Dunaújvárosi Kohász
Debrecen - A sérült házi gólkirálynő, Karina Jezsikava nélkül kénytelen megvívni a keddi rangadót a Loki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása